Folytatódik a kampány, hogy aláaknázzák és elferdítsék a házasság igazi jelentését és természetét

A  „How to Make Your Marriage Gayer” [Hogyan legyen melegebb a házasságod. A ford.] című írásnak köszönhetően (2020. február 13.) a New York Times olvasóit arról tájékoztatták, hogy ha a hetero házaspárok örömtelibb házasságot akarnak, akkor „vegyenek néhány órát azonosnemű pároktól.” Az értekezés szerint, melyet Stephanie Coontz írt, aki az Evergreen College történelem emeritus professzora, az azonosnemű párok igazságosabb módon állnak a háztartási feladatokhoz, jobban kezelik a konfliktusokat, mint a hetero párok, és élvezik azt, amit néhány kutató jelentős „gyereknevelési előny”-nek nevez.

Coontz esszéje csupán egy progresszív kísérlet, hogy bemutassák az azonosnemű „házasság” felsőbbrendűségét. Coontz – a The Way We Never Were: American Families and the Nostalgia Trap [Amilyenek sosem voltunk: amerikai családok és a nosztalgia csapda. A ford.] szerzője, valamint a Fiatal Szocialisták Szövetségének korábbi vezetője (a Szocialista Munkáspárt alcsoportja) – karrierjének nagy részét mítosznak tartott dolgok, mint például a múlt boldog heteroszexuális családjainak lerombolására fordítja. Azt állítván, hogy a XX. század soha nem volt a családi értékek „aranykora”, Coontz volt a kedvenc történésze azoknak, akik a házasság és a család fogalmának „kibővítésére” vágytak.

Coontz azt állította, hogy a házasság korai katolikus hagyományai „sokkal rugalmasabbak voltak az elvált vagy egyedülálló emberek és az együttélő párok helyét illetően”, mint a mai katolikus tanítás. Mégis,

az egyházról alkotott hibás elképzelései ellenére Coontz volt azt, akit meghívtak, hogy vegyen részt Ferenc pápa Családi Világtalálkozóján Philadelphiában, 2015-ben.

Coontz javasolta, hogy hívják meg előadást tartani a találkozóra annak érdekében, hogy „emlékeztesse az embereket, hogy nem szabad romantizálni a múltbeli családot… hogy emlékeztesse az embereket, hogy a hagyományos kétszülős szűk család nem volt mindig idilli. ”

Az azonosnemű szülők felsőbbrendűségére vonatkozó érvelésével Coontz szerint a hetero apák a fordítják a legkevesebb időt szülői feladatokra; átlagban napi 55 percet töltöttek gyermekgondozási feladatokkal, ideértve az olvasást, a játékot, a házi feladatokat és a fizikai szükségleteket. Coontz szerint ezzel szemben a meleg apák 1 óra 23 percet töltenek gyermekeik igényeinek kielégítésére. És bár a leszbikus anyák szignifikánsan kevesebb időt töltenek a szülői feladatokkal, mint a hetero anyák, Coontz azt sugallja, hogy mivel két anya van az egynemű háztartásban, ez előnyösebb az azonosnemű családokban nevelkedett gyermekek számára.

Coontz azt sugallja, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők másik „gyereknevelési előnye” az, hogy „ritkán jön össze egy előre nem látott vagy nem kívánt gyermek, ami kockázati tényező” a rossz szülőséghez – és figyelmeztet, hogy ha az abortuszt ellenzők továbbra is teret nyernek, „az azonosnemű szülők előnye tovább növekedhet”. Ennek során figyelmen kívül hagyja a nemzeti szinten reprezentatív mintákból származó adatokat, melyek egyértelmű hátrányt mutatnak az azonosnemű háztartásokban nevelkedett gyermekeknél, ahogy azt Dr. Paul Sullins, a Katolikus Egyetem kutatója és Mark Regnerus, a Texas University, Austin professzora kimutatta.

Coontz az azonosnemű szülői előnyre vonatkozó következtetéseket az azonosnemű párok önértékeléseire alapozza.

Coontz szintén idéz nem reprezentatív mintából származó adatokat, melyek szerint az azonosnemű párok békésebb módon rendezik a nézeteltéréseket, mint a hetero párok. Idézi John Gottman és Robert Levenson tanulmányát , amely 21 leszbikus pár és 21 meleg férfipár konfliktuskezelési stílusát vizsgálta, és megállapította, hogy a meleg és leszbikus párok „kevésbé ellenséges, domináns és félénk módon kezelik a partnerrel fennálló nézeteltéréseket. mint az eltérő neműek.” Gottman és Levenson a kutatásnak a Journal of Homosexuality folyóiratban való közzétételével arra a következtetésre jutott, hogy „a partnerek közötti méltányosság és a közös hatalomgyakorlás fontosabb és gyakoribb a meleg és leszbikus kapcsolatokban, mint a hetero kapcsolatokban. A harcot a meleg és leszbikus párok kevésbé veszik magukra. ”

Figyelmen kívül hagyva az LMBTQ közösségen belüli élettársi erőszakra vonatkozó szignifikánsan magasabb arányra vonatkozó kutatásokat, Gottman és Levenson az azonosnemű párokat bátorítja, hogy képesek legyenek becsületesen és neheztelés nélkül harcolni. Egy 2015-ös tanulmány, mely az LMBTQ emberek közötti intim partner erőszakról és a szexuális visszaélésről készült a Williams Intézetből származó mintegy 40 korábbi tanulmányból, kiderítette, hogy a leszbikus és biszexuális nők jelentősen nagyobb valószínűséggel tapasztaltak meg élettársi erőszakot, mint a heteroszexuális nők. A reprezentatív mintákon alapuló tanulmányok azt mutatták, hogy „az élethosszig tartó gyakoriság 31,9%, az elmúlt évben pedig 10,2% volt a leszbikusok körében, amikor azt kérdezték, hogy élettársa, férje, barátja, barátnője vagy valaki akivel [a résztvevő] együtt élt vagy randevúzott, ’megütötte, megcsapta, lökdöste, megrúgta vagy fizikailag bántalmazta’ a felmérés résztvevőjét.” Egy korábbi tanulmányra hivatkoznak, mely szerint „a leszbikusok 14,5% -a, míg a biszexuális nők 21,9% -a, és a heteroszexuális nők 12,2% -a számolt be egy partnere szexuális visszaéléséről”.

Az azonosnemű „házasságokban” lévő pároknál sokkal valószínűbb, hogy több, kapcsolaton kívüli partnerről számolnak be. Egy 2016-os tanulmány számolt be a The Guardian hasábjain arról, hogy a homoszexuális párok esetében „a nem monogám kapcsolatok egy boldogabb, teljesebb kapcsolathoz vezethetnek… kommunikációjuk jobb, mint a monogám pároké, mert jobban ki kell tárgyalniuk a részleteket.” De ahogy azt egy ember beismeri, míg elengedhetetlen a speciális szabályok betartása, a szabályokhoz való ragaszkodás nem csak nehéz – ritkán előfordul, konfliktusokhoz és ahhoz vezet, hogy „kételkednek abban, hogy valaki igazat mond-e…”

Az egyik probléma Coontz New York Times –ban megjelent vezércikkével az, hogy az ilyen véleményeket a döntéshozók és a kulturális elit komolyan veszik.

A 2015-ös többségi véleményben, mely legalizálja az azonosneműek házasságát az Obergefell kontra Hodges ügyben, Anthony Kennedy legfelsőbb bíró kétszer idézte Coontz professzor véleményét a „házasság óriási változatosságáról a különböző korokban.” Coontz – 25 másik történésszel együtt – egy tanácsadói beadványban támogatta az azonosneműek házasságát arra hivatkozva, hogy az egy mítosz, hogy a házasság valaha is az utódnemzésen alapult. Kennedy bíró valószínűleg hitt neki.

Coontz végül nem tudja bebizonyítani, hogy az azonosneműek házassága „jobb”, mint a heteroszexuálisoké, mivel a Coontz által alkalmazott mérés katolikus szempontból alapvetően hibás. Coontz azt akarja, hogy a nyitott kommunikáció, a háztartási feladatok és a gyermekgondozás egyenlő eloszlása, valamint a kielégítő szex legyen a sikeres házasság mércéje.

Katolikus szemszögből ezek a dolgok lehetnek a boldog házasság jellemzői, de nem ez a házasság lényege.

Az Egyház megérti, hogy természetéből adódóan „a házasság intézménye és a házastársi szerelem természetszerűleg a gyermek nemzésére és nevelésére irányul, és ebben teljesedik be” (a Katolikus Egyház Katekizmusa, 1652). Ezen kívül a „házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van, ahogyan ezek a Teremtő kezéből kikerültek. A hű katolikusok számára a házasság nem pusztán emberi intézmény, jóllehet a századok folyamán a különböző kultúrák, társadalmi struktúrák és szellemiségek szerint számtalan változáson ment keresztül” (KEK, 1603).

A hűséges katolikusoknak a házasság természetes intézmény és Jézus Krisztus által létrehozott szentség, melyet a gyermekek nemzésére és a házastársak kölcsönös – és kizárólagos – szeretetére rendeltek. Ezen kívül „A család a társadalmi élet őssejtje. Természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. A családon belüli tekintély, a kapcsolatok stabilitása és elevensége adja az alapot a társadalomban a szabadsághoz, a biztonsághoz és a testvériséghez. A család az a közösség, amelyben az ember kisgyermekkortól kezdve megtanulhatja az erkölcsi értékeket, megkezdheti Isten tiszteletét és a szabadság helyes használatát. A családi élet beavat a társadalmi életbe.”(KEK, 2207).

Az elmúlt évtizedek világosan megmutatták a házassági hűség és a társadalmi stabilitás közötti kapcsolatot, valamint azt, hogy a házasságtól elválasztott szex miként vezet a személy zavarához és társadalmi káoszhoz.

A házasság szentsége így tehát mindig ehhez az eszményhez ragaszkodott – és soha nem változhat meg attól függetlenül, hogy mennyire változik, vagy szeretne megváltozni a kultúra.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. április 11.