Bűncselekménynek kell-e minősíteni a konverziós terápiát?

Bűncselekménynek kell-e minősíteni a konverziós terápiát?

Amerikában a terapeuták ítélkezés nélkül nyújthatnak segítséget a válás, házasságtörés, prostitúció, promiszkuitás, poliamória, pornográfia, pedofília és sok más, a szexuális választásokkal és viselkedéssel kapcsolatos probléma okozta pszichológiai zavarok esetén. Ha szeretné megváltoztatni a viselkedését – például abbahagyni a pornográfia nézését vagy a promiszkuitást –, akkor egy képzett terapeutával való beszélgetés gyakran segíthet abban, hogy személyes ismereteket és erőt nyerjen ehhez.

Minden problémára kaphat ilyen segítséget, kivéve kettőt:

Amerikában egyre több helyen illegális, ha egy terapeuta segít egy olyan fiatalnak, aki azonos neműek iránti vonzalommal vagy másik neműnek lenni vágyával küzd, hogy csökkentse vagy elkerülje ezeknek a vágyaknak a megvalósítását.

Ezeken a területeken a terapeuta törvény szerint köteles megerősíteni azt, hogy a belső gender identitás vagy az azonos neműek iránti vonzalom megváltoztathatatlan, és hogy a [biológiai] nem jellemzőinek hormonális vagy sebészeti megváltoztatása „természetes” és „egészséges”. Jelenleg huszonkilenc állam és több tucat város vagy megye teljes egészében vagy részben betiltotta az eltérő megközelítést alkalmazó terápiákat. A szabályszegők súlyos bírságra számíthatnak, általában öt számjegyű összegre minden egyes szabályszegésért.

Az LMBT-aktivisták, pszichológusok és törvényhozók, akik támogatják ezt a terápiás korlátozást, elítélik a „konverziós terápiának” nevezett alternatívát, azt állítva, hogy az erőszakos módszerekkel, gyakran kellemetlen vagy fájdalmas technikákkal próbálja gyógyítani a velünk született és megváltoztathatatlan szexuális vágyakat vagy identitást. Véleményük szerint az ilyen erőfeszítések nem lehetnek sikeresek, ezért pszichológiailag károsnak kell tekinteni ezeket. Valójában a homoszexualitás „gyógyítására” irányuló erőfeszítések, melyek a homoszexuális impulzusokat fájdalmas elektrosokkolással vagy keserű gyógyszerekkel társítják, a behaviorizmus hanyatlása óta, az 1970-es évek óta nincsenek. Korábban ezek voltak a pszichológiai kezelés fő áramlatai.

A mai terápia azok számára általában önkéntes, akik azonos neműek iránti vággyal vagy más neműek iránti gender identitási zavarral küzdenek, jóindulatú beszélgetéses terápia foglalkozik a lehetséges kapcsolódó állapotokkal, mint például kora gyermekkori traumák vagy rossz szülői kapcsolatok. Mivel az ilyen zavar kezelése gyakran (bár nem mindig) csökkentheti az azonos neműek iránti vágyat vagy a gender identitás zavarát, a támogatók és a gyakorló szakemberek ezt a terápiát „változást lehetővé tevő terápiának” nevezik. A Reintegrative Therapy Association, amely a változást lehetővé tevő terapeuták legnagyobb hálózata, gyakorlatát „traumák megoldására és nagyobb kötődési biztonság kialakítására irányuló beavatkozásokként” írja le, ahol „a szexualitás változása inkább mellékterméke mint célja a terápiának”.

A változást lehetővé tevő terápia és hasonló beavatkozások kliensei szerint ezek rendkívül hatékonyak és pszichológiailag előnyösek. A gender identitás zavarával küzdő fiatalok több mint 85 százaléka, akik pszichológiai támogatást kapnak ahhoz, hogy születési nemüket megtartsák, úgy döntött, hogy nem lesz transznemű. A változást lehetővé tevő terápián részt vevő nem heteroszexuális emberek körülbelül kétharmada az azonos neműek iránti csökkenő, és növekvő heteroszexuális vonzódást tapasztal; hatoda úgy írja le magát, hogy a terápia után teljesen heteroszexuális vonzódással rendelkezik. A túlnyomó többség arról is beszámol, hogy csökkent, nem pedig nőtt a depresszió, a szorongás és az öngyilkossági hajlam.

Bármit is mondhatunk a szóban forgó terápiák betiltásáról, ezek tagadhatatlanul terhet rónak az azonos neműek iránt vonzódó vagy gender identitásukkal küzdő személyek szabad vallásgyakorlására, akik nem akarnak azonosulni ezekkel a feltételekkel, és ezek szerint élni. A legtöbbjük számára a homoszexuális vagy transznemű identitástól való eltávolodás egy önmaguk köré szervezett életből egy Istenre összpontosított életbe való átmenet. A változást lehetővé tevő terápiában részt vevő kliensek túlnyomórészt vallásos katolikusok, evangelikál protestánsok, mormonok vagy muszlimok.

Ismételt felmérési minták azt mutatják, hogy a korábban LMB-ként azonosított személyek sokkal vallásosabbak, mint a jelenleg LMB-ként azonosított személyek, akik viszont sokkal kevésbé vallásosak, mint az átlagos amerikaiak. Például a heti templomba járást az amerikaiak 33 százaléka említi, az LMB-személyek közül csak 9 százalék, de a változást lehetővé tevő terápiát követő korábbi LMB-személyek közül hihetetlen, de 88 százalék. Ezzel szemben az LMB-személyek 69 százaléka említette, hogy soha vagy ritkán jár templomba, míg a változást lehetővé tevő terápiában részt vevők közül csak 2 százalék. Nyilvánvaló, hogy azok az azonos neműekhez vonzódó személyek, akik megváltoztatják szexuális orientációjukat, mélyebben elkötelezettek a vallás iránt, mint azok, akik nem teszik ezt.

A változást lehetővé tevő terápia betiltását támogatók, akik azzal érvelnek, hogy a szexuális orientációt meg kell erősíteni, mert az identitás magját képezi, nem értik, hogy ez nem igaz a változást lehetővé tevő terápiát kereső személyek többségére. A vallásos személyekkel végzett „megerősítő terápia” tudományos útmutatója megjegyzi: „Sok ilyen személy [aki változásorientált terápiát keres] egyáltalán nem azonosul szexuális orientációjával, hanem inkább saját értékeit és vallási meggyőződését emeli ki elsődleges identitásaként.” Lee Beckstead pszichológus ötven, szexuális konverziós terápiát kereső, azonos neműekhez vonzódó személyről készített tanulmánya arról számolt be, hogy mindannyian „hajlandók voltak feladni szexuális identitásukat cserébe vallási és társadalmi elismerésért, mert – ahogyan ők maguk is elmondták – úgy érezték, hogy szexuális identitásuk csak másodlagos jelentőségű vallási identitásukhoz képest”. Erős vallási elkötelezettségük miatt a tanulmány résztvevői „úgy érezték, hogy a „melegség” nem érvényes választás számukra”.

Ennek ellenére a terápia betiltásának sok támogatója, akik maguk nem túl vallásosak, azt tanácsolják a terapeutáknak, hogy kérdőjelezzék meg az azonos neműek iránti vonzalommal küzdők „nem megerősítő” vallásos meggyőződését.

Számukra a probléma az, hogy a kliensnek helytelen vallásos meggyőződése van. A fent idézett „megerősítő terápia” útmutatója a következő tanácsot adja:

[A szexuális orientációval kapcsolatos konfliktus] a vallásos írások értelmezéséből fakadhat, melyek az azonos neműek iránti vonzalmat erkölcstelennek, bűnösnek, perverznek és visszataszítónak tartják. A konfliktus alapvető forrása tehát nem a vonzalom, hanem az elnyomó hiedelmek.

Az útmutató továbbá kijelenti: „Ha nem szembesülünk ezekkel a negatív elképzelésekkel és nem kérdőjelezzük meg ezeket, azok tovább élhetnek, és kárt okozhatnak a kliensnek vagy másoknak.”

A vallásos meggyőződés elutasítása, mint valami elnyomó és könnyen megváltoztatható dolog, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a vallásos tiszteletet tanúsító, változást lehetővé tevő terápia szükségességét. Beckstead mintájának egyik tagja így magyarázta: „Az emberek azt gondolják, hogy megváltoztathatjuk a meggyőződésünket. Nekem nincs erre vágyam, és nem is tudom, hogy képes lennék-e megváltoztatni néhány alapvető meggyőződésemet… mert ezek adnak értelmet az életemnek.”

Az úgynevezett „konverziós terápia” betiltásának támogatói a vallásszabadságra vonatkozó törvényeket regresszív akadálynak tekintik, melyek megakadályozzák őket abban, hogy betiltsák azokat a terápiás beszélgetéseket, melyekkel nem értenek egyet.

Egy másik elmesélte, mennyire csalódott a melegeket támogató terapeutájában: „Megpróbáltam elmagyarázni neki a vallás, a személyes értékeim [és az azonos neműek iránti vonzalmam] közötti konfliktust… és ő csak annyit mondott: „Nos, nem értem, mi a problémád. Válassz csak egyet!” Nem tűnt túl segítőkésznek. Egyszerűen nem értette meg.” Beckstead megjegyezte, hogy ez a párbeszéd „úgy tűnik, hogy kifejezi az összes résztvevő által kifejezett frusztrációt”. A változásorientált terápia megkezdése előtt, szembesülve azzal a kilátással, hogy „melegek” lesznek –azaz olyan identitást vagy életmódot kell elfogadniuk, amely szerintük megakadályozza őket az örök boldogságban –, „8 résztvevő számára az öngyilkosság volt az egyetlen megoldás. Dan például így írt: „Úgy éreztem, nem tudok tovább élni ilyen fájdalomban. Az egyetlen alternatíva számomra az volt, hogy véget vetek az életemnek, vagy rendbe hozom az életemet.” Ezeknek a klienseknél a szexuális konverziós terápia tiltásának tagadhatatlanul káros hatása lesz.

A Movement Advancement Project, amely nyomon követi a melegek normalizálására irányuló erőfeszítések előrehaladását, beleértve a „konverziós terápia” betiltásának terjedését, aggodalommal számol be arról, hogy számos államban léteznek vallásszabadságra vonatkozó törvények, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy „mentességet kapjanak az állami törvények alól, amelyek szerintük terhet rónak vallási meggyőződésükre. Az ilyen „LMBTQ-ellenes törvényeket” „diszkriminációra feljogosító engedélynek” minősítve, az ügynökség „negatív pontszámot” ad a „vallási felmentést biztosító törvényeknek” az államok LMBTQ „egyenlőségi profil” kiszámításakor.

A terápia tilalmát támogatók akkor is felfedik vallásellenes előfeltevéseiket, amikor azzal érvelnek, hogy a változást lehetővé tevő terápia tilalma nem korlátozza az engedéllyel nem rendelkező vallási tanácsadókat, ezzel egyértelművé téve, hogy az állami engedéllyel rendelkező tanácsadók nem tarthatnak fenn bizonyos vallásos véleményeket, és azokat ügyfeleiknél sem tolerálhatják. Csak a korrekt eszmék iránti kizárólagos elkötelezettség biztosítja a legitimitást.

Ha azoknak sikerül elérniük a szexuális konverziós terápia betiltását, akik ezt szorgalmazzák, akkor a változást lehetővé tevő terápia bűncselekménynek minősül majd. Azok a terapeuták, akik úgy vélik, hogy a gender diszfóriával vagy azonos neműek iránti vonzalommal küzdő klienseknek ezért nemet kell változtatniuk, meleg vagy leszbikus életmódot kell folytatniuk, és segíthetnek nekik akadálytalanul elérni ezt a terápiás célt.

Azok azonban, akik úgy vélik, hogy ezeknek a fiatal amerikaiaknak szabadon kellene élniük az azonos neműek viselkedését elutasító vallásos tanítások szerint, az állam kényszerítő ereje által elhallgattatva találják magukat.

Forrás angol nyelven


D. Paul Sullins, Ph.D., a Ruth Intézet vezető kutatója. Nemrégiben feltárta azoknak a tanulmányoknak a módszertani hibáit, melyek azt állítják, hogy a „konverziós terápia” növeli az öngyilkosság kockázatát azoknál a betegeknél, akik nem kívánt azonos neműek iránt vonzódnak. Az adatok alaposabb vizsgálata révén rájött, hogy valójában éppen az ellenkezője igaz: a változást lehetővé tevő terápia valójában csökkentette az öngyilkossági hajlamot, és sok embernek segített, aki részt vett ebben a terápiában. (Forrás és további informácó dr. Sullinsról)

Létrehozva 2025. október 23.