Az év elején Jonathan Haidt, a NYU professzora kiadta The Anxious Generation [A szorongó nemzedék] címmel legújabb könyvét,. A könyv a New York Times folyamatos bestsellereként azonnal az első helyre került, és megjelenése óta minden héten az Amazon top 20-as listáján szerepel. Haidt egyik központi állítása, hogy a gyerekek széles körű okostelefon-használata okozza a gyerekek és tizenévesek körében megfigyelhető szorongás és depresszió növekedését.

Kiemelt pontok

1. A tiszteletlenség kultúrája megszakítja a generációk közötti kötelékeket, így a gyerekek inkább az azonos korú társaktól, mint a szüleiktől várnak útmutatást.
2. Nem elég csak nemet mondani a közösségi média és az okostelefonok világára. Igent kell mondanunk egy egészségesebb kultúrára is.
3. A szülőknek korlátozniuk kell a telefon használatot és a képernyőidőt – nem elsősorban azért, mert ezek önmagukban gonoszak, hanem mert mérgező kultúrát terjesztenek.

Sok minden van, amit szeretni lehet ebben a könyvben. De néhány kritikus nem veszi be a téziseit. Candice Odgers, a Kaliforniai Irvine Egyetem pszichológiaprofesszora a Nature-ben megjelent kritikájában azt írta, hogy a korreláció nem ok-okozati összefüggés, és hogy a Haidt által javasolt korrelációt az okostelefon-használat és a pszichiátriai kimenetel között „a tudomány nem támasztja alá”. A The Atlantic című lapban Derek Thompson megjegyezte, hogy a pszichiátriai problémák növekedése a fiatalok körében nem igazán az angol nyelvű világon kívül történik. Például Spanyolországban, Görögországban és Oroszországban nem nőtt a szorongás a gyerekek körében ugyanabban az évben, amikor az Egyesült Államokban az egekbe szöktek az arányok, pedig a spanyol, görög és orosz gyerekek ugyanolyan valószínűséggel rendelkeznek okostelefonnal, mint az amerikai gyerekek. Lehet, hogy a szorongás és a depresszió növekedését valójában nem maga az okostelefon okozza, hanem a változó amerikai kultúra, az ifjúsági kultúra, amely ma már sokkal mérgezőbb, mint 15 évvel ezelőtt.

Ezt az érvet hozom fel a könyvem, The Collapse of Parenting új kiadásában (A szülői lét összeomlása, október 1.), hogy az amerikai gyerekek problémái nem kizárólag csak az okostelefonoknak, hanem az egyre mérgezőbb amerikai ifjúsági kultúrának köszönhetőek. Az okostelefonok és a közösségi média terjesztik ezt a kultúrát, de nem maga az okostelefon a mérgezés fő forrása. Mi az, ami most annyira mérgező az amerikai kultúrában?

38 éve vagyok orvos az Egyesült Államokban. 20 évvel ezelőtt a kultúra sokkal kevésbé volt káros a gyerekekre nézve. Mi történt az elmúlt 15 évben, ami miatt a kultúra sokkal károsabbá vált a gyermekek és a tizenévesek számára? Erre a kérdésre próbálok választ adni A szülői lét összeomlása című könyv új kiadásában. Röviden három dologra vezethető vissza: a szülői nevelés összeomlása, a tiszteletlenség kultúrája és a normofóbia [a törvényektől való félelem, azok megvetése].

A szülői lét összeomlása

Az emberek több évig gyerekek vagy kamaszok, mint amennyi ideig a legtöbb állat él. Egy ló négyéves korában már érett felnőtt. Egy négyéves ember még épp hogy csak elkezdett élni. Miért? A tudósok azt mondják, hogy az emberi fejlődés azért tart ilyen sokáig, mert a felnőtteknek sok év kell ahhoz, hogy megtanítsák a gyerekeknek azt, amit a gyerekeknek tudniuk kell. Az emberi kultúra a szülői tekintély alapjaira épül. A gyerekeknek el kell hinniük, hogy érdemes megtanulni azt, amit a szülők tanítanak. Az utóbbi évtizedekben azonban a tekintély átkerült a szülőkről a gyerekekre. Sok szülő ma már hagyja, hogy a gyerek döntse el, mi legyen a vacsora, legyen-e telefon vagy tévé a hálószobában, mikor kerüljön fel a közösségi médiára, milyen filmeket nézzen, gyakran még azt is, hogy a gyerek mikor feküdjön le este. Mindezt 10 évvel ezelőtt ismertem fel, amikor megírtam a könyvem első kiadását. De a kultúra azóta rossz irányban változott, túl sok szülő hagyja, hogy a gyerekek döntsenek ahelyett, hogy a szülők ítélnék meg, mi a legjobb a gyermeküknek.

A tiszteletlenség kultúrája

Az amerikai olyan kultúrává vált, ahol menő dolog tiszteletlenül viselkedni. Ez nem korlátozódik a politikára. A Disney Csatornától kezdve a TikTok legnépszerűbb videóin át a Billboard Top 10-es dalokig az amerikai gyerekek olyan kultúrában élnek, amely azt tanítja nekik, hogy tiszteletlenséget mutatni menő, sőt vicces dolog. Lil Nas X megtestesítette a tiszteletlenség kultúráját #1 slágerében, amelyben a You can’t tell me nothin’ / can’t nobody tell me nothin’ című dalt énekelte. If you can’t tell me nothin’ / can’t nobody tell me nothin’, [Nem mondhatsz nekem semmit / senki sem mondhat nekem semmit. Ha nekem nem mondhatsz semmit / senki sem mondhat nekem semmit], akkor mi értelme iskolába, zsinagógába vagy templomba járni?

Ahogy Bill Maher a 2024 májusában megjelent könyvében megjegyezte: a fiatalok szépek, de hülyék. Az öregek rondák, de inkább bölcsek. Maher folytatja: ha ez igaz, akkor minden sikeres civilizáció erős kötődéseket ápol a generációk között, hogy a szép fiatalok tanulhassanak a bölcs öregektől. Amint azt a Boys Adrift [Sodródó fiúk] című könyvemben megírtam, az összehasonlító antropológusok megállapították, hogy minden sikeres civilizáció pontosan ezt teszi: erős kapcsolatokat ápolnak és művelnek a generációk között. A tiszteletlenség kultúrája megtöri a nemzedékek közötti kötelékeket, így a gyerekek inkább az egykorú társaiktól, mint a szüleiktől várnak útmutatást. Amit a gyerekek most találnak, az egy új, mérgező kultúra, amely a közösségi médiában burjánzik.

Normofóbia

Tizenöt évvel ezelőtt írtam egy könyvet Girls on the Edge [Lányok a peremen] címmel. Az általam akkoriban megkérdezett lányok „könnyedén tökéletesnek” akartak tűnni. Amikor nemrégiben megírtam az átdolgozott kiadást, azt tapasztaltam, hogy a lányok már nem akarnak könnyedén tökéletesnek tűnni. Egyáltalán nem akarnak tökéletesnek, vagy akár normálisnak tűnni. A normális unalmas. A normális az „egyszerű fehér nőstény”. Jobb a palettán lenni, vagy legalábbis szorongónak és/vagy depressziósnak. Egy pszichiátriai diagnózis a kifogások lavináját nyújthatja, amit a milliós nézettségű TikTok-influenszerek kuriózumnak tekintenek. Nem vagy lusta, ADHD-s vagy. Nem vagy félénk, szorongásos zavarod van, amit az influenszerek szerint az agyad kémiai egyensúlyhiánya okoz. Ezt nem tudod irányítani. Nem a te hibád.

Az év elején Mary Harrington alkotta meg a „normofóbia” kifejezést, hogy leírja a kultúránkban a normalitástól való növekvő félelmet, amely félelem most különösen gyakori a fiatalok körében. Ebben az új kultúrában, a mai online kultúrában szinte semmi sem rosszabb, mint fehérnek, heterónak és neurotipikusnak lenni. Ez az előítélet beágyazódik azokba a kifejezésekbe, amelyeket a közösségi média megtanít a gyerekeknek. „Neurotipikus” vagy „neurodivergens” vagy? Gender konform vagy gender nem konform vagy? A normális ma már azt jelenti, hogy tipikus. Komfortos. És ki akar tipikus és konform lenni? Ez annyira UNALMAS. Ahogy Matthew Crawford megfigyelte, a normofóbia a „normális” a „fantáziátlan”, „passzív” és „béna” szavakkal egyenlő. Crawford megállapítja: a normofóbia „arra ösztönzi az egészséges embereket, hogy betegnek gondolják magukat”. Az a veszélye annak, hogy betegnek gondoljuk magunkat, az, hogy ez valójában beteggé tehet bennünket.

S. Lewis 70 évvel ezelőtt azt írta: „az a baj azzal, ha megpróbálod magadat hülyébbé tenni, mint amilyen valójában vagy, hogy nagyon gyakran sikerül”. Helyettesítsük a „hülyébb” szót a „szorongóbb” vagy „depressziósabb” kifejezéssel, és máris kezdjük megérteni, mi történik az amerikai gyerekekkel. A szülői nevelés összeomlása a gyerekeket egy új, mérgező kultúrába sodorta, amelyben már menő dolog szorongani és depressziósnak lenni, egy olyan kultúrába, amelyben teljesen béna dolog normálisnak lenni. Az okostelefonok és a közösségi média súlyosbíthatja a problémát, de véleményem szerint az okostelefon nem a probléma gyökere, csak a vektora. Nekünk szülőknek korlátozni kell a telefonokat és a képernyőket – nem elsősorban azért, mert a telefonok és a képernyők önmagukban gonoszak, hanem azért, mert egy mérgező kultúrát terjesztenek, a tiszteletlenség és a normofóbia kultúráját.

A tanulság egyszerű: nem elég csak „nemet” mondani a közösségi média és az okostelefonok világára. Igent kell mondanunk egy egészségesebb kultúrára is. Olyan kultúrát kell kínálnunk a gyermekeinknek, ahol jó dolog egészségesnek és épelméjűnek lenni, ideális esetben más hasonlóan gondolkodó családokkal együttműködve, szemben a normofóbia és a tiszteletlenség újonnan kialakult mérgező kultúrájával – ahol jó dolog szorongani és depressziósnak lenni.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. december 17.