6. fejezet: Amitől még jobban óvakodjunk I.

1. Ne légy tehetetlen kéjenc!

A feleség részéről a férje iránt érzett tiszteletet sorvasztják, szeretetét undorrá és utálattá torzíthatják a férj állati erotikája, a nemi élet erőszakosabb, mesterkélt kiváltása, a perverzitás, a különféle, visszataszító nemi műfogások és praktikák, amelyeket a sátán talált ki a házastársak kölcsönös tiszteletének és szerelmének, de egyúttal magának a házasságnak szétzüllesztésére is. Jól mondja Sextus: „Parázna az a férfi, aki hevesebben szereti feleségét, mint illik.”

2. Nem elég csupán a menyasszonyban keresni, követelni és értékelni a mély, komoly vallásosságot, mint a női tisztesség, megbízhatóság, hűség, komolyság és minden egyéb női erénynek legszilárdabb alapját és legszükségesebb feltételét. A vallásosságot a házaséletben is ápolnunk, védenünk, óvnunk, állandósítanunk, fejlesztenünk és tökéletesítenünk kell.

Tesszük ezt a saját jó példánkkal, a saját lelkünk komoly gondozásával, a szentmiséknek és szentbeszédeknek együttes látogatásával. Kimondottan vallásos folyóiratok és keresztény irányú újságok megrendelésével, jó, hasznos és egyúttal vallásos könyvek olvasásával, katolikus egyesületekben vagy társulatokban való részvéttel és közreműködéssel.

Házastársak! Szokjatok meg, hogy minden este, ha nagyon röviden is, de közösen végezzétek az esti imát. Megsúgom, hogy ez a szép szokás gazdag áldást fakaszt rátok és gyermekeitekre az Égből és a kölcsönös napi félreértéseket is csodásan eloszlatja. Probatum est! Másutt is pompásan bevált! A hatás fokozottabb, ha ezt az imát térdelve végzitek (pl. egy széles imazsámolyon) a feszület vagy egy szentkép előtt.

3. A vallásos érzést szinte szétrobbantjuk, a hitet gyengítjük, lelkiismeretünket pedig felzaklatjuk és eltompítjuk a gyermekáldás mesterséges és bűnös megakadályozásával. (Egyke, egyse.)

Csak félemberek félnek a gyermektől. Félnek Isten áldásától és ostobául, szinte őrülten Isten átkát, lelkiismeretük furdalását és a természet bosszúját választják.

A gyermekáldás szándékos és bűnös megakadályozásáról már annyit és oly sokszor írtak, hogy e helyen felesleges e természetellenes véteknek a házasfelek lelkiismeretére, a nő egészségére, a házastársak családi kötelékére és a nemzet erejére rendkívül káros hatásáról és következményeiről bővebben megemlékezni.

Igaz, hogy „a házasságok az égben köttetnek”. De a szándékosan egykés és egysés házasságok a pokolban köttetnek, mert bűnt árasztanak és halmoznak és nemzetre, társadalomra, egyénre egyaránt súlyos veszedelmet jelentenek.

Azt talán szinte szükségtelen megemlíteni, hogy a gyermekáldást bűnösen megakadályozó házastársak addig, míg e bűnről teljesen és erős bűnbánattal le nem mondanak, sem a szentgyónáshoz, sem az Úr asztalához nem járulhatnak.

Akinek füle van a hallásra, hallja meg! És akinek lelkiismerete van, szívlelje meg!

Hadd közöljük itt e helyen is Agyagfalvi Hegyi Istvánnak „Az én családom” című tanulságos költeményét:

Az én családom olyan, mint a kéz:
Öten vagyunk, mint a kéz ujjai…
Öt külön élet, mégis egy egész,
(ó, a csonka kéz szörnyű valami!)

A hüvelykujj – az én magam vagyok!
Zömök, dacos, kemény, … rideg talán;
a másik négytől kissé távolabb,
(„magának élő!” – mintha hallanám!)

(Ó, ha tudnák, hogy a hüvelykujjat
mért teremtette a bölcs végzet így:
hogy messzebb állva jobban lássa, védje
a másik négynek gyöngeségeit! …)

A mutatóujj, – ez az asszonyom.
Hol mellettem áll, hol meg távolabb,
(a más háromhoz mindig közel áll
és köztünk fal, ha dördül a harag!)

A nagyujj, … igen, ez a nagyfíam,
a kamaszodó, nyurga, bús legény;
orgonasípok közt a legnagyobb,
de álmatag s lágy, mint egy költemény.

A gyűrűsujj a lányom. Szereti,
hogyha becézik, ha szép, csillogó,
csendes, a nagyhoz szelíden simul,
a kicsihez meg jó, anyáskodó…

A kisujj? E virgonc kis csikó a kisfiam.
Egy percig nem pihen,
kópéskodik, bosszant vagy hízeleg,
az Ujj-családban egy még nincs ilyen!

…Az én családom olyan, mint a kéz:
öten vagyunk, mint a kéz ujjai,
öt külön élet, mégis egy egész…
ó, a csonka kéz, szörnyű valami…!

7. fejezet: Amitől még jobban óvakodjunk II.

4. Ne engedd, hogy harag, neheztelés, bosszú gyökeret verhessen szívedben. Haraggal ne feküdj le, se otthonodból ne távozzál!
5. Az első összeszólalkozás vagy összeveszés haragjában, indulatában, mérgében, dühében ne rontsuk el a dolgot, ne csináljunk valami bolondot. Ne akarjunk a másik félen minden áron kifogni, rajta bosszút állni.

Aludjunk rá egyet vagy kettőt és egészen más szemmel fogjuk látni és más lélekkel ítélni a történteket, mint az első felindulásban.

A harag és a szenvedély a legrosszabb tanácsadó!

Néha az otthontól fél- vagy egész napra való távozás is tárgyilagosabb ítéletre vezet és megérteti velünk a másik fél álláspontját.

Sok férjnek nem az a legrosszabb vonása, hogy szenvedélyes haragjában megfogad valamit feleségének rovására, hanem hogy azt meg is tartja. Mert az ilyen fogadás csak egy részeg, meggondolatlan és beszámíthatatlan ember fogadása, indulati fellobbanása volt.

Sokan jöttek már hozzám a kényes bírói szerep vállalása végett. Ilyenkor tapasztaltam számtalanszor, hogy az összeszólalkozó vagy összetűző és tartósabb haragra gyúló házasfelek mindegyike mennyire várja, türelmetlenül lesi, égően kívánja, hogy a másik fél engedjen, hogy a közeledést, a kibékülést amaz kezdje. Mindkét fél tudja és érzi, hogy az egyiknek némi kis áldozatot kell hozni, csak éppen ő nem akar az első lenni. Azt gondolja, hogy büszkeségből, elvből, dacból cselekszik, pedig a valóságban – butaságból. Mert a saját érdeke, nyugalma, boldogsága és lelke üdve ellen vét. Pedig csak kis legyőzés, gyenge nekilendülés, apró áldozatocska, cseppnyi jóakarat és egy csekély okosság kell a vihar lecsendesítéséhez, a félreértés kiküszöböléséhez, a boldogító béke helyreállításához. Egy csókkal vagy meleg öleléssel kísért néhány szó, pl.: „Ugye már nem haragszunk egymásra?”

6. Rossz, szívtelen, kegyetlen érzésű és durva lelkű férj az, aki otthon fontos ok nélkül is folyton zsörtölődik, kifogásol, morog, elégedetlenkedik, de soha sincs egy kedves, megértő, szerető, enyhítő, elismerő, dicsérő szava.
7. A férj legyen családjának feje és ura, de semmiesetre se békerabló megkínzója.

Milyen csúnya, undorító látvány, amikor a férj és feleség kiabálva és rikácsolva veszekesznek és marakodnak egymással, a férj mint vadul őrjöngő, a feleség pedig mint megveszekedett fúria.

8. Amiről pedig még szó se essék, hogy a férj ütlegelje, tettlegesen bántalmazza feleségét. Ez nemcsak alávalóság, hanem rút, megvetni való, férfiatlan gyávaság!

„Akí feleségét megveri, balkezével üti a jobbat.”

Aki a gyengébb nemmel ok nélkül mindenképp csak hatalmát akarja éreztetni, a házon kívül rendesen nagyon gyenge, pipogya lélek.

Halljuk még Aranyszájú Szent Jánost: „A férjnek nincs megengedve, hogy nejét üsse-verje. A legnagyobb gyalázat lenne ez mind a megvertre, mind a megverőre. Ki volna képes e szégyent és gyalázatot elviselni?” (Hom. in. Math.)

9. A férj vadságának, méltatlanságának, durvaságának netovábbja a kegyetlen szadista volta; vagyis amikor a férj örömet és kielégülést talál abban, hogy a feleségét vagy a gyermekeit folyton-folyvást bosszantsa, keserítse, bántsa, ingerelje, nyugtalanítsa. A szadizmus már az elmebajnak és a józanság természetellenes hiányának a jele. A szadista ember közveszélyes egyén! Mert nála a bosszantás öncélúvá válik.
10. A szadizmussal csaknem egyértékű az egyik félnek a folytonos, hetekig, hónapokig, évekig tartó hallgatása. Amikor pl. a férj elkezdi és folytatja a felesége ellenében a duzzogó, haragtartó hallgatagságot, amely megfagyasztja a szívet, kiöli a kedélyt, mélyebbre fúrja az ellenszenvet és nehezebbé teszi a kibékülést.

Milyen csúnya jelenet, amikor a férj például a közös reggeli- vagy ebédasztalnál újságolvasásba merül, máskor a pipálásba, a nő meg talán a varrásba fojtja a szót. Egyetlen kedves, megértő, felejtő, megbocsátó szó, tekintet, mozdulat, figyelmesség, szívesség, udvariasság, előzékenység sem nyilvánul meg, mint a haragos viszony megváltozásának kívánsága és óhaja.

Milyen keresztényietlen viselkedés! És hozzá milyen lelki sötétséget és alacsony jellembeli színvonalat árul el az ilyen csúnya, bűnös csökönyösség!

Fölötte üdvös ilyenkor egy tekintet a keresztre feszített Úr Jézusra, aki haláltusájában is imádkozott kegyetlen hóhéraiért. Vagy ha tetszik, egy gondolat a názáreti Szentcsalád magasztos példaadására.

Mennyit tanulhatunk az Úr Jézus szent példájából, Mikor Péter megtagadta, Júdás csókkal elárulta, nem mutatott haragot, nem vetett rájuk még visszautasító tekintetet sem. Ellenkezően, atyai tekintete Péter szeméből a bánat könnyeit sajtolta ki, Júdás lelkében pedig a szégyenkezés és lelkiismeretfurdalás önvádját keltette fel.

(folyt.)

Létrehozva 2024. április 22.