12. fejezet: Tájékozódás másoknál

Bármennyire óhajtjuk, akarjuk és törekszünk megismerni és kiismerni a jelöltet, ez mégsem sikerül mindig, ha csupán a saját egyéni megfigyelésünkre és tapasztalatunkra szorítkozunk.

Eszembe jut az öcsémnek adott jótanács. Mikor nősülni készült, egyik idős rokonunk a következő tanácsot adta neki: „Kedves rokon! Ha házasodni akarsz, ne siettesd a dolgot, hanem kövesd az én példámat. A menyasszonyommal 25 évig egy házban laktunk és csak akkor vettem feleségül, amikor már e negyedszázadon át a legalaposabban megismertem, kiismertem és felismertem. Igaz ugyan, hogy a házasság után két hétre rájöttem, hogy – félreismertem!”

Esetleg így járhatnak mások is, akik megelégszenek a sajátalkotta véleményükkel a jelöltet illetőleg.

A nő ti. sokkal hajlamosabb és képesebb az alakoskodásra, színészkedésre, színlelésre és tettetésre, mint a férfi, ahogyan a házasság előtt a vőlegény-jelölt is pompásan tudja mutatni a jobbik és fényesebb oldalát és mesterien tudja leplezni hibáit és félszegségeit.

A nőnek három leghatalmasabb hódító és védő fegyvere: a szépsége, a gyengesége és a tettetési képessége!

Sok nő a házasság előtt bámulatosán tudja elfedni, elfátyolozni és elrejteni rossz vagy kedvezőtlen tulajdonságait.

Viszont akad nő, aki csak úgy ontja, szórja, pazarolja, izzadja magából a nőiességet, bájosságot, gyengédséget, ártatlanságot, szeretetet, finomságot, megértést, együttérzést, türelmet, elnézést, figyelmességet, kedvességet, szerénységet, szendeséget, alkalmazkodást, hogy azután, a házasság révpartjába jutván, annál szabadabban, kíméletlenebbül és korlátlanabbul adja valódi énjét és éreztesse lelkének tüskés, bozontos, szertelen, összeférhetetlen, dacos, dölyfös, szóval valódi oldalát.

Főképp és leginkább a jólelkű, becsületes, jólnevelt, nyílt, őszinte és mélyen vallásos férfiak esnek könnyen bele méltatlan nők karjaiba. Magukról következtetnek másokra is és egyes nők mutatta kedvező látszatot készpénznek veszik. Ahogyan, ugyanabból az okból néha a legjobb és legértékesebb nők is komisz, méltatlan férjekhez jutnak.

Persze a szóbanlevő nők tettetése, színlelése, kedvezőtlen tulajdonságaik elrejtése és jó oldalaiknak állandó kirakatba helyezése legtöbbször rettentő megerőltetésbe, munkába, önmegtagadásba kerül. Ezért is mutatkozik a visszahatás olyan gyorsan, váratlanul és kínosan a házasságkötés után. Az ilyenfajta nő már türelmetlenül várva-várja a szabadságnak és szabadosságnak idejét. Amikor véleménye szerint már szükségtelen, felesleges az álarc használata. Ilyenkor már ki sem bírná a folytonos színészkedést. És ilyenkor akárhány „bájos, szelíd, gyengéd, kedves, alázatos, ennivaló angyalból” csakhamar előtör a sablonos, tucatnő a maga rengeteg gyengeségével, gyarlóságával, hibáival, sőt néha esetleg kitör a hisztérika, a szívtelen, bosszúálló szadista vagy a betegesen érzékeny, lomha, kiállhatatlan, megfékezhetetlen nyelvű, rossz szájú és májú, kényelmes és kényeskedő, nyakas, dacos, jeleneteket rögtönző, nyafogó, sikongató, ájuldozó, férje keresetét tékozló, élő nagy szerencsétlenség. Persze elég ritka az ilyen eshetőség, de számolnunk kell vele.

Annál erősebb fejbekólintásokként érezzük azután a kellemetlen meglepetéseket, megrázkódtató csalódásokat, kínos kiábrándulásokat és fájdalmas kijózanodásokat.

Ezért nem mindig elégedhetünk meg a saját magunk megfigyelésével. A férfi szíve hamar tüzet fog a látszattól, megszédül az illúziótól, elalél a hazugság, tettetés és színlelés kéjgázától, főképp ha az első hatás bálon, mulatságban vagy társaságban érte, ahol mindenki mesterkélten mutatkozik és így lehetetlen mélyebben bepillantani a másiknak lelkébe, lényébe.

Leginkább a tánc az, amely felkorbácsolja az idegeket és indulatokat. Igaza van Kállay Miklósnak, amikor írja: „Legkevesebben tudják, hogy a tánc félig-meddig akarat-aperitív, serkentő eszköz a cselekvésre való elszántság felgyújtására.” Báltermekben szükség van erre, hiszen itt a nősülés nagy elhatározásaira számítanak. És a tánc és az ütem ereje szinte transzba ragadja a párokat.

Ezért szorul rá minden okos, előrelátó, bölcs férfi, hogy menyasszony-jelöltje felől másoknál is érdeklődjék és tájékozódjék.

Csak két példa:

Egy fővárosi fiatalember vidéki városban járva megismerkedett egy rendkívül csinos, fiatal, bájos arcú, kedves modorú, behízelgő szavú leánnyal. Ennek apja előkelő állású férfi, az anyja régi, nemesi család sarja volt. Minden a leány mellett szólt. A férfi meg is kérte a leány kezét, el is vette, de már három hét múlva beadta a válókeresetet, feleségét pedig visszaküldte szüleihez.

Szegény, csalódott férfi. Pedig a vidéki városban mindenki, örege-apraja tudta, hogy az illető leány élete kimondottan rosszhírű. Már az iskolában kicsapták magaviselete miatt. A vidéki város minden ifja még azt is súgta a leányról, hogy nemi beteg. Egyetlen tisztességes leány nem közeledett hozzá. Nem is volt barátnője, mindig csak fiúkkal kóborolt.

És mindezt csupán a vőlegénye nem tudta – a házasság előtt!

A másik eset:

Egy rendkívül vallásos, tisztességes, ritka becsületes férfi szeme megakadt egy nagyon műveltnek látszó leányon.

A férfi nem titkolta erős hitét és mély vallásos meggyőződését, sőt ki is jelentette a leány előtt, hogy ő csak szintén mélyen vallásos nőt óhajt feleségül venni.

Nos, a nő ezekután csak úgy izzadta a vallásosságot. Minden vasárnap elkísérte a vőlegényt a templomba, itt az egész istentisztelet közben térdelve és láthatóan elmélyülve imádkozott. A férfitól, később vőlegényétől állandóan kérte a vallásos tárgyú könyveket.

A házasság megtörtént. A nő csakhamar elmaradt az istentisztelettől, a férj ajánlotta közös imádkozás alól mindig kisiklott és nem telt bele félév, az asszony kereken és nyíltan megvallotta, hogy nemcsak most, de soha még Istenben sem hitt, a vallást butaságnak, a szertartásokat nevetségesnek tartja, sőt megveti és alacsonyabb rendűeknek tartja a természetfeletti világban hívő embereket.

Amikor azután a férj e kínos és keserves csalódását közölte és elpanaszolta felesége rokonainak és ismerőseinek, ezek fejcsóválva ámultak azon, hogy a férfi minderről nem tudott. Hiszen – mondották – Emma (a valódi név helyett költött nevet használok) hírhedt volt már az iskolájában és minden társaságban istentelen felfogása és vallástalan világnézete miatt.

De hát hol és kiknél érdeklődjék és tájékozódjék a férfi a jelölt jelleme felől?

Általában ott és azoknál, ahol és akiknél okosságunk, óvatosságunk és tapintanunk célravezető, helyes és igaz felvilágosítást remélhet.

Érdeklődhetünk a jelölttel egy házban lakóknál, kisebb helyeken a szomszédoknál. Főképp a nőknél. A nők egyrészt jobb emberismerők, mint a férfiak, a saját nemüket is más oldalról figyelik meg, mint mi férfiak. Másrészt meg a nő (a mi esetünkben a jelölt) többé-kevésbé minden férfiú előtt ösztönszerűleg összeszedi magát, jobbnak mutatkozik, mint aminő; míg nőtársai előtt igazabbnak, természetesebbnek, kevésbé tettetősnek mutatja magát és fesztelenebbül, őszintébben, nyíltabban tárja fel mivoltát.

Hiszen, mint egy másik művemben írtam, minden ember, de fokozott mértékben a nő, voltaképpen ötféle: Először, amilyennek önmagát gondolja; másodszor, amilyennek mások előtt látszik; harmadszor, aminőnek gondolja, hogy őt mások értékelik; negyedszer, amilyennek szeretné, hogy az emberek őt tartsák és ötödször, amilyen valójában.

A férfi a nőt inkább a nemiség és a nemi érdek vagy érték síkjában figyeli, tehát a saját részéről inkább „az elképzelt epizódok prizmáján” át és így ítélete többé-kevésbé színezett, egyoldalú és elfogult. Míg a nő a nőt sokkal inkább a való élet, reális adottság és állandó jelleg síkjában és keresztmetszetében látja, figyeli és bírálja meg.

Ezért ha a férfi a nőről óhajt tájékozódást, főképp ha a nő irányában kedvezően elfogult, nőktől rendesen sokkal tisztább, valóbb és mélyebb felvilágosítást és tájékoztatást kaphat, mint férfiaktól.

Nagyon jó és éles ítéletet mondhat a jelöltről édesanyánk, nőtestvérünk vagy nőrokonunk, feltéve, hogy a jelöltet jól ismerik, viszont ez nem tudja vagy sejti, hogy mi a szándékunk vele.

Még jobban ismerhetik a jelöltet az ő barátnői, esetleg volt iskolatársnői.

Itt jut eszembe a következő párbeszéd:

Egyik barátnő a másikhoz: „Meg vagy győződve, hogy vőlegényed valóban szeret téged?”

Másik barátnő: „Tökéletesen!”

Első barátnő: „Hogy-hogy?”

A másik: „Mert barátnőimnél érdeklődött felőlem és mégis megkérte kezemet.”

Tanácsos a jelölt lelkipásztoránál is érdeklődni. Persze egyetlen lelkipásztor sem lesz olyan ügyetlen, hogy bármely jelöltről kimondottan kedvezőtlen véleményt mondjon, főképp ha az érdeklődő előtte ismeretlen férfi. De az okos ember még a dicséret módjából, stílusából, a lelkész arckifejezéséből és taglejtéséből is sokat, nagyon sokat megérthet, főképp, ha észreveszi, hogy a lelkész jól ismeri a jelöltet, mégis nagyon tartózkodó a tájékoztatásban vagy éppen elzárkózik tőle.

1930. XI. Pius pápa „A keresztény házasságról” írt „Casti Connubii” kezdetű, 1930. december 31-én kelt apostoli körlevelében így szól:

„A házasulandók ne mulasszák el a házastárs megválasztásánál szüleik bölcs tanácsát kikérni. Sőt vegyék azt nagyon is komolyan, hogy az ő érettebb ítélőképességük és gazdagabb élettapasztalatuk segítségével a végzetes tévedéseket elkerülhessék és a negyedik parancs isteni áldását a házasságra lépéskor bőségesebb mértékben elnyerjék: Tiszteld atyádat és anyádat (az első parancs, amely ígéretet tartalmaz), hogy boldog és hosszú életű lehess a földön. (Ef 6,2–3; Kiv 20,12)”

Csak persze a jelölt szüleinek, főképp édesanyjának az információira és dicséreteire ne építsünk. Nemcsak azért, mert érdekelt fél, hanem főképp azért, mert az anya a leányának olyan jeles és nemes tulajdonságairól is meg van győződve, amelyek csak szülői képzeletében léteznek.

De egyfajta információtól mindenkit óva óvok! a hivatásos házasság-közvetítőkétől. Okos férfi nem is kísérletezik sem ilyen közvetítőkkel, sem újsághirdetéses ismerkedésekkel.

13. fejezet: A jelölt vallásossága

Már közhellyé laposodott, de örökké igaz marad a közmondás, hogy ép testben ép lélek.

De fordítva is igaz ám, hogy csak akkor ép a test, ha a lélek is az.

Ami a testnek a tiszta vér, az a léleknek a helyes világnézet, a tiszta erkölcs, a nyugodt lelkiismeret, egyetlen szóval: a vallásosság.

A boldogtalan házasságoknak többféle oka lehet: A másik fél részéről túlzottan várt előnyökben való csalódás, a nehéz megpróbáltatások, a hűtlenség, a házas együttélésnek állítólag való tűrhetetlensége s. í. t. De mindez okok mellett és felett csaknem minden boldogtalan és szerencsétlen házasságnál rádöbbenhetünk arra, hogy az egyik vagy mindkét félben hiányzott a hiten alapuló igazi, komoly, mély vallásosság.

A műegyetemen egyik legfontosabb tantárgy a statika (szilárdságtan), amely azt tanítja, hogy minden épületnek a szilárdsága és biztonsága attól függ, hogy milyen alapra építünk. Építhetsz akármilyen szép, drága, magas, előkelő és kényelmes berendezésű palotát, ha nincs szilárd, kemény, megbízható alapja, az egész épület biztonsága kérdésessé válik. A legkisebb földmegmozdulás, földcsuszamlás, földrengés, sőt talajmeglazulás is összedűléssel fenyegetheti az egész épületet.

A statikának ez az alaptörvénye nemcsak a fizikai épületekre vonatkozik, hanem a szellemi és erkölcsi épületekre is, aminő a házasság is.

A házastársak állandó, áldozatos és sírigtartó, hűséges szeretetének, de a jó, nemes, szilárd jellemnek is alapja, forrása, biztosítéka: a mély, komoly és hitbeli meggyőződésen alapuló vallásosság.

Ilyen vallásosság nélkül lehet‑e, maradhat‑e bárki is erkölcsös, becsületes, szilárd jellemű, megbízható? Azt állítjuk, hogy csak nagyritkán és csak addig, amíg az illetőt nem éri nagyobb vagy erősebb kísértés.

Az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, az országnak első háza, a Capitolium előtt fehér márványszobor áll. Ülő alakot ábrázol, római polgár tógájában. Alatta e felírás: „First in War – First in Peace – First in the Hearts of his Countrymen.” Magyarul: „Első a háborúban – első a békében – első polgártársainak szívében.” Az ábrázolt férfi Washington György, Amerika legnagyobb embere. Ez a hatalmas egyéniség mondotta élete egyik legnagyobb percében: „Ész és tapasztalat bizonyítja, hogy vallás nélkül nem lehet szó erkölcsről. Ezért nem jöhet hazafi számba, aki a vallást, a társadalomnak e hatalmas pillérét megingatja.”

Napoleon kijelentése is ismeretes: „Hová jutnának az emberek vallás nélkül? Egy nagyobb körtéért megfojtanák egymást!”

Zárdákban és kolostorokban nincsen börtön, nincsen büntetés, a cellák ajtaján nincs lakat, a fiókokon nincsen zár. Itt nem lopnak, itt az egyik nem félti a holmiját a másiktól. Miért? Mert a lelkekben állandóan él Isten közelségének tudata és érzése.

Nézz körül ismerőseidnél. Ha ismersz önfeláldozó, hűséges, mintaszerű hitvest, aki a sors csapásai, férje durvasága, gorombasága, gyermekeinek hálátlansága és nem tudom, miféle súlyos kísértések ellenére is a jó, nemes, önzetlen hitves ragyogó mintaképe maradt: egészen bizonyos, hogy vallásos nő!

És talán ismersz hűtlenné vált, férjeket csereberélhető, csapodár asszonyokat, Xantippe-jellemeket, férjük megkínzóit, szadista természetűeket: ezeket nem fogod gyakran látni a templomban, a gyóntatószékben és az Úr asztalánál.

Feleségedet, leányodat, ügyeidet, érdekeidet, értékeidet és titkaidat kire is bíznád szívesebben: mélyen vallásos vagy pedig hitetlen, vallástalan nőre?

Ahogyan napfény nélkül csak elvétve fakad és illatozik a virág, úgy Istenben való erős hit és mély vallásosság nélkül csak elvétve teremhetnek meg a hitvesi erények virágai és maradhat teherbíró a női hűség.

A rosszat el nem követni, a kísértések zuhatagának ellenállni, a lázadó vért csitítani, az élvezetvágy síkos útján féket vetni, mindehhez óriási lelki erő, lendület, felsőbb sugallat és eszményi magasság szükséges, amit nem szívhatunk a húsból és a vérből, hanem csak az örök, tökéletes és végtelen Lényhez való tapadásból, a legnagyobb erőből, az Isten iránti szeretetből!

Ez nem húzza, vonzza, nem fenyegeti s ijesztgeti, nem mérgezi az embert, hanem átalakítja, mint tűz a vasat és kivirágoztatja, mint napsugár a zöld ágat.

Vannak szenvedélyek, amelyekkel szemben minden bölcselet, logika, belátás, rábeszélés, fenyegetés és rémítgetés teljesen hatástalan. Csak a vallás az a nagyhatalom, amely ezeket a lelki óceánviharokat lecsendesíteni, a rémséges, belső energiákat átalakítani és a szenvedélyek vörös tüzet az eszményiség fehér lángjává átizzítani képes.

Az igazi, benső, erős vallásos érzés nemcsak az általános erkölcsnek, jellemnek, tisztességnek, megbízhatóságnak alapja, hanem különösen a női erényeknek, áldozatkészségnek és hitvesi hűségnek is legerősebb támasza és legbiztosabb védelme.

„A nő vallás nélkül bestia” – mondja Chesterton. „A nő vallás nélkül – prédikálta Ábrahám a S. Clara – olyan, mint a buldogkutya, hűségesnek látszik, de sohasem vagy biztos felőle, hogy nyakadat el nem harapja.”

Vallásosság nélkül az ún. társadalmi vagy polgári tisztesség, becsületesség csak a becsületességnek és tisztességnek látszatát óvja, fényes, de vékony, törékeny mázát alkotja. Vallásosság nélkül a műveltség, tudás, illem, etikett csak furfangosabban, elrejtettebben, nagyobb tettetéssel és ravaszabbul eszeli ki és takarja el a belső bűnt, hűtlenséget, szívtelenséget és csalárdságot.

A művelt, okos, tanult, tapasztalt, de vallástalan nő az eszét és női előnyeit tolvajlámpa gyanánt használja, amellyel a maga számára megvilágítja, mások előtt meg eltakarja tiltott szándékait és utait. A kultúra, jólét, műveltség, tanultság vallásosság nélkül rendesen az elpuhultságnak, igényességnek, dölyfnek, pökhendiségnek, élvezetvágynak, elfajulásnak, romlásnak és hanyatlásnak melegágya.

Tessék a női javító- és büntetőintézetek bukott lakóinak élettörténetét tanulmányozni: bukásuk, elesettségük, romlásuk, elzüllésük közvetlen vagy közvetett oka csaknem minden esetben vallástalanságuk vagy hitetlenségük volt.

Viszont Németország legnagyobb javítóintézetének vezetőjét megkérdeztem 1914-ben, hogy mikor bocsátják el növendékeiket az intézetből mint javultakat. Azt válaszolta: „Akkor, ha a növendék kezd magától imádkozni és lelke Istenhez fordul.”

Hasonlókép: Magdolnákból szenteket, természetüknél fogva türelmetlen, önző, hiú nőkből magukat Isten dicsőségére szentelt, ingyen szolgáló, soha nem sztrájkoló, szeretettel tűrő, földi jutalmat nem váró, elismerést nem kérő, halálveszedelemmel ölelkező, angyali türelmű betegápoló apácákat és hasonló lelkületű hitveseket csak a vallás tud életre varázsolni!

A vallásos nőnél nem forog fenn az a veszély, hogy a házasság után lerázza, magáról mint olcsó rongyokat a házasság előtt mutatott, színlelt és tettetett jótulajdonságokat. Viszont igazi erényeit, jó oldalait, nemes tulajdonságait és kiválóságait a házasság után is fenntartja, sugározza és velük családját állandóan boldogítja.

A mély vallásosság a házastársakat a legnagyobb szükség, veszély, kísértés esetén és a házasélet legnehezebb szakaszain át is keresztülsegíti, kölcsönös szeretetüket, tiszteletüket, nagyrabecsülésüket, hűségüket és áldozatos ragaszkodásukat növeli, fejleszti, áldássá magasztosítja.

Az Istentől való feltétlen függés és a vele szemben fennálló súlyos felelősség tudata ráébreszti és rászorítja a nőt arra, hogy a házasság nemcsak férjfogás, nemcsak a gondoknak és felelősségnek a férfira váló hárítása és nemcsak a nemi élet jogos kielégítésére kapott szabadságlevél, hanem egyúttal nehéz áldozatok forrása, Isten, nemzet és család iránti kötelességteljesítés, nemes erények gyakorlásának, de egyúttal hatalmas érdemek szerzésének is mindennapos színtere, égi kegyelmek és örök jutalmak megnyerésének külön világa!

A vallásos nő is hibázhat, vétkezhetik, el is bukhatik, de ehhez nála sokkal nagyobb, súlyosabb és állandóbb kísértésre van szükség, mint az átlag- vagy vallástalan nőnél. És ha a vallásos nő vétkezik vagy bukik is, ő sokkal könnyebben, hamarabb és biztosabban felkel, megtér, megjavul és törekszik előbbi bűnét jóvátenni.

A vallás ad kedvet, örömet, lendületet és felsőbb segítséget a házastársi kötelességek könnyebb teljesítésére.

A két legértékesebb menyasszonyi hozomány a nő egészsége és vallásossága!

(folyt.)

Létrehozva 2024. január 26.