10. fejezet: Milyen jellemű nőt óvakodjál feleségül venni?

1. Óvakodjunk feleségül venni olyan nőt, aki teljesen hitetlen és vallástalan. Erről alább még lesz szó.

2. Rendkívül fontos annak a megfigyelése, hogy a jelölt hogyan és miként viselkedik szüleivel szemben.

Óvakodjunk feleségül venni olyan nőt, aki mindenben engedi magát szüleitől kiszolgálni a nélkül, hogy ő is segítségükre lenne; aki szüleit szinte cselédként kezeli, parancsolgat nekik vagy hozzá még bosszantja őket, semmibe veszi óhajukat, velük szemben illetlen vagy éppen sértő modorú, visszafeleselgető, indulatos, makacsfejű vagy goromba.

Jegyezd meg, kedves Olvasóm: Ahogyan a leány a szüleit kezeli, úgy akar és fog Téged is kezelni. Ha szüleivel szemben követelődző, igényes, rátarti, veled is az lesz. Ha azt kívánja, hogy szülei mindenben az ő kívánságainak teljesítői, óhajainak fejbókoló végrehajtói legyenek és mindenben az ő ízléséhez alkalmazkodjanak, a nélkül, hogy ő is lehetőleg még nagyobb figyelemmel volna szülei kívánságára, óhajaira és ízlésére: ugyanígy, sőt még hatványozottabb fokban lesz súlyos, kínos, bosszantó terhedre mint feleség. E veszély lehetőségére főképp akkor kell gondolni, ha a jelölt a szülők egyetlen gyermeke.

3. Figyeld vagy figyeltesd meg, szóval érdeklődjél, hogy a jelölt naponta milyen időben szokott felkelni. Ha szülei korán kelve mennek a maguk munkájára, leányuk pedig nap-nap után késő reggelig vagy délelőttig nyomja az ágyat, a reggelihez vagy éppen a „tízóraihoz” úgy kell őt szinte erővel az ágyból kicsalni, attól óvakodjál! Hasonlóképp attól a leánytól is, aki későn kelve, napja többi tekintélyes részét a pipereasztalnál, a borbélynál és a kozmetikai intézetben tölti. Az ilyen lusta, rest, naplopó, időt vesztegető teremtéstől óvakodjál, mint a záptojástól.

Hadd közöljek itt elrettentésül megtörtént esetet: Egy rendkívül derék, becsületes, dolgos, de a gyermekneveléshez keveset értő nagykereskedőnek volt két gyönyörű szép leánya.

A szülők agyondolgozták magukat, leányaik meg jó későn keltek, majd a kozmetikai intézetbe siettek, hazaérkezve, ebéd után ismét lepihentek, a délutánt vagy látogatással vagy szórakozással ütötték agyon és így ment ez éveken át.

Egy szép napon az idősebbik leányba beleszeretett egy rendkívül jólelkű, szolid felfogású, jellemes tanár. Feleségül is vette. A mézeshetek elmúltával a férfi meg akarta kezdeni a rendes, boldognak képzelt, házias, otthonias, boldog életet, de mi történt?

A tanár korán kelt, hiszen iskolájába kellett sietnie, a feleség pedig tovább henyélt. Ha a tanár délélőtt tíz vagy tizenegy órakor tért haza, a felesége vagy még az ágyban feküdt, vagy a „kozmetikai intézetben” volt található. A délután jórésze is szépítgetéssel, ruhapróbálgatással, látogatásokkal, vendégfogadásokkal, könnyelmű szórakozásokkal és hansonlókkal telt el.

A tanár egyideig tűrte ezt az állapotot, majd szép szóval és rábeszéléssel rá akarta nevelni feleségét, hogy legyen gondja a lakására, konyhájára, az étkezésre, bevásárlásra s í, t., de hasztalan. Majd erélyesebben lépett fel, de szintén eredménytelenül.

A következmény az volt, hogy a tanár fizetése nem bizonyult elégségesnek, a lakáson erősen meglátszott az elhanyagoltság, a poloskák befészkelték magukat, a cselédek gyakran váltakoztak, a ruhákba, bútorokba beleette magát a moly, egyszóval a tanár kezdte magát nem jól érezni a saját otthonában. Elkezdett járni a kávéházba, majd a vendéglőkbe, itt pedig megszokta az alkoholt.

Az olvasókkal csak a tragédia végét közlőm: A tanár kénytelen volt tanítványai szüleitől kölcsönt kérni, persze a visszaadás lehetősége nélkül. Az iskolából kikerült tanulók szülei feljelentették a tanárt a bíróságnál és a tanügyi hatóságnál. A tanárt nyugdíjazták, a lakás berendezését elárverezték, a tanár felesége megmérgezte magát, a tanár maga pedig úgy elzüllött, hogy élete vége felé a hordár szerepét vállalta, de így sem volt használható, mert ha pénzre tett szert, alkoholra pocsékolta el. Egy napon csont-bőr állapotban, összeesve találták az utcán. Mire bevitték a kórházba, meghalt!

4. Tanácsos nagyon óvatosnak lenni oly nőkkel szemben, akik már az első, második találkozás vagy ismerkedés alkalmával feltűnően kedvesek és barátságosak és rendkívül, szinte édeskésen, rokonszenvesen figyelmesek irányunkban. Az ilyen, mindjárt csupa mosolygás, kedvesség és figyelmesség-nőkből lesznek többnyire az örökké nyafogó, kényes, toporzékoló, bosszantó hiszterikák.

Ezer év mindennapos tapasztalata bizonyítja, hogy a jó, hűséges, kedves, alázatos, szerény, derült kedélyű, mosolygós lelkületű, szorgalmas, szóval minta-feleségek kezdetben, sőt néha elég soká roppantul tartózkodók, visszahúzódók, szűkszavúak, alig visszaköszönök és szinte műveletlennek látszó, szemérmes tartózkodást mutatnak.

Azok a nők, akik a vőlegény-jelölthöz már az első találkozás alkalmával bájosan, kedvesen, nagyobb tartózkodás nélkül, bizalmasan közeledők, később mint feleségek, gyakran más férfiak iránt is hasonló modort fognak tanúsítani.

5. Ne vegyünk el feleségül olyan nőt, akinek a jelleme, természete, életfelfogása teljesen ellentétes a mienkével.

Igaz, hogy néha „az ellentétek vonzzák egymást!” De ez a „néha” csak oly esetekben valósul meg, amikor az egyik félben valamely jellembeli vagy vérmérsékleti hiány mutatkozik, amelyet a másik fél kitölt, kiegészít vagy pótol. Pl. az egyik fél nagyon ideges, a másik nyugodt, az egyik hirtelen szokott határozni, a másik nagyon megfontolt stb.

A lelkileg kiegyensúlyozott és sikerült jellemű személyeknél a másik lélektani szabály érvényesül: „A hasonló a hasonlóhoz vonzódik.” Dr. Noszlopi László, a budapesti „Lélektani Laboratórium” vezetője jellemzően mondja, hogy a nagyon hasonló jellemű és természetű házaspárok úgy illenek egymáshoz, mint két jól járó óra. Derű, polgáriasság jellemzi életüket. Szinte a gőzölgő kávéscsésze illata lengi körül otthonukat.

6. Ne vegyünk el feleségül nagyvilági irányú (mondain stílusú) leányt, aki irtózik az otthontól, akinek a saját lakása börtön, ahol nem találja helyét és ahonnan idegesen és türelmetlenül várja, mikor menekülhet. Óvakodjunk hitvestársul venni olyan nőt is, akinek a háztartási dolgok és teendők iránt nincs érzéke; olyan nőt, aki ideje legnagyobb részét a korzón, táncos teákon, bárokban vagy naplopó, szellemtelen, üres szórakozásokkal tölti.

Az ilyen nőknél a szépség álarca alatt gyakran halálfej vicsorít felénk. Kelleme mérget rejt!

7. Óvakodjunk a feltűnően kacér, csapodár, kiérezhetően buja (erotikus típusú) nőtől, akit gyakran látsz különböző fiúkkal vagy férfiakkal párosával évelődní, hancúrozni, sétálni, kirándulni.

8. Óvakodjál elvenni olyan nőt, akiben az illat, fényűzés, választékosság és elegancia csak ügyes takarója az üreslelkűségnek és pompásan leplezi a léha pazarlási vágyat, tékozlási szenvedélyt, a vad önzést, a szertelen öntetszelgést. Aki csak fényért, ragyogásért, pompáért, mulatságért, szórakozásért, ünnepeltetésért lelkesedik és ilyenek után eped.

9. Nagy hiba, ha a jelölt tisztátlan és feltűnően rendetlen.

10. Rossz jel, ha a feleség-jelölt nem csupán kedvelője, hanem szenvedélyes és szertelen rajongója a színháznak, mozinak vagy lóversenynek. Aki minden színésznek, színésznőnek nemcsak nevét s szerepét, hanem magánéletét is nagy érdeklődéssel kutatja és pontos részletességgel ismeri.

11. Nagy hiba, ha a jelöltnek nagyfokú, beteges szenvedélye van, legyen az túlzott dohányzás, folytonos kártyázás, költséges utazás, nagy vendégjárás vagy nagyobb keretű vendéglátás, alkoholos italok élvezése stb.

12. Rettenetesen óvakodjál a hiszterikajelölttől. Ismertető jelei a következők:

a) Idegenekkel, főképp a nekik rokonszenves másneműekkel szemben (legtöbbször már a kezdet kezdetén) rendkívül kedvesek, udvariasak, bájosak, szeretetreméltók. Ellenben otthon szüleikkel, testvéreikkel, alkalmazottaikkal szemben teljesen ellentétes természetűek: gorombák, durvák, kíméletlenek, igazságtalanok, fölötte igényesek, kényeskedők, finnyáskodók, szeszélyesek, szélsőségesek, jeleneteket rögtönzők. Képesek ájulásokat, öngyilkosságokat, különféle betegségeket színlelni.

b) Ruházatuk rendesen feltűnő. A divatban ők az elsők. Ebben minden barátnőiket meg akarják előzni. Ruházatukat erősen és túlzottan kihangsúlyozzák. Nem ismernek arany középutat, hanem modorban, öltözetben, ízlésben, kifestésben túlzók.

c) Hatásra vadásznak, részvétet óhajtanak kelteni maguk iránt, mindegy, miféle eszközzel. Fürdőhelyen mindennap más ruhában jelennek meg. Szeretik a rikító színeket és a különcködést, a kalandot. Személyüket mindenütt előtérbe tolják.

Ezekből lesznek a boszorkányok, démonok és „bestiák”, akik már a házasság első hónapjaiban leszaggatják magukról angyalszárnyaikat, letépik madonna-álarcukat, hogy elénk vicsorítsák kegyetlen, érzéstelen, kíméletlen, mérgetlehelő, férjük megkínzásában gyönyört lelő (szadista) voltukat.

Természetesen nem szabad mindjárt hisztériát szimatolni, ha a fent említett ismertető jeleknek csupán egyíkét-másíkát fedeztük fel a jelöltben. Csak több vagy az összes említett ismertető jelek alapján szabad ítéletet alkotnunk.

13. Nem ajánlatos feleségül venni bajnoknőket és a férfias sportokat szenvedéllyel űző nőket. E helyen természetesen nem szólunk azokról a nőkről, akik a nekik való sportot (úszást, korcsolyázást, teniszt, sőt lovaglást, kerékpározást stb.) csupán egészségi okból vagy időközi nemes szórakozásból józanul és mértékkel űzik, mert ez semmiképp sem kifogásolható.

14. Rossz jel, ha a jelöltnek nincs egyetlen jó barátnője!

11. fejezet: Viszont…

Az előbbi fejezetben közölt és óvásra késztető körülményekkel ellentétben nem kell és nem szabad kedvezőtlen, rossz, elijesztő vagy kijózanító jelnek, körülménynek vagy komoly hibának tekinteni a következőket:

1. Ha a jelölt nemcsak modorában, de egy-két kijelentésében, szavában, levelében talán sokkal tartózkodóbb, rezerváltabb, sőt ridegebbnek látszik, mint az kedvünkre volna. Ez gyakran inkább jobb és kedvezőbb, mint kiábrándító jel!

Íme, okulásul két megtörtént eset:

A vőlegény-jelölt édesanyja felkeresi menyasszony-jelöltéket. Elmenőben azt mondja a leánynak: „Na, nemsokára örülni fog a lelked, jön a fiam.” A leány e szavakra ajkát biggyesztve vállát vonogatja, de nem szól semmit.

A vőlegény-jelölt édesanyja ezt közli fiával, aki a vállvonogatást és ajkbiggyesztést sértő fölénynek és vele való nemtörődésnek magyarázza és megizenteti a leánynak, hogy nem gondol többé a házasságra.

A leány pedig, aki igazán és mélyen szerelmes volt az ifjúba, búba temette lelkét, elsorvadt a bánattól és kora bimbóként hullott a sírba!

Világos, hogy a leány csak szemérmes női önérzetből színlelte, hogy nem sokba veszi az ifjú látogatását.

A másik eset: A vidéki földesúr fia, szüleivel együtt háztűznézőbe megy a leányos házba. Itt nagy, meleg szeretettel fogadják őket és megállapodnak, hogy a jövő hónapban visszaadják a látogatást földbirtokoséknak.

A leány ír is levelet a vőlegénynek és a többi között ezeket mondja: „Örülök, hogy megismerhetem a vidéket, bizonyára tetszeni is fog nekem.”

E néhány sort a túlságosan érzékeny ifjú úgy magyarázta, hogy a leány nem az ő személye viszontlátásának örül, hanem csak a vidékre való utazásnak. E képzelődésnek megfelelő hűvös válaszlevél, kölcsönös félreértés és neheztelés volt a következménye, ami a további érintkezést lehetetlenné tette, holott a leány csupán a dicséretes szemérem és tartózkodás miatt nem említette a személyes találkozás örömét.

A férfi később más nőt vett feleségül, a leánynak kezét is más kérte meg és csak évek múlva tudták meg, hogy mennyit szenvedett és még szenved mindkét fél a kis félreértés miatt. Egy leánytól, főképp ha elég fiatal, nem lehet és nem szabad akkora értelmet, tapasztalatot, megfontolást és ítélőképességet feltételezni, hogy minden kiejtett vagy leírt szavát mérlegre tehessük, nagyítóüveggel vizsgálhassuk és belőle messzemenő következtetéseket vonhassunk.

2. Hasonlóképp ne ijesszen vissza minket a jelölttől a női önérzetnek túlérzékenysége. Ez inkább jó, kedvező jel szokott lenni. Az ilyen, nem személyi, hanem inkább női önérzetükre sokat tartó nőkből szoktak rendesen kikerülni a hűséges, kitartó, megbízható hitvesek.

3. Ne riasszon minket vissza, ha a jelöltet itt-ott kisebb hazugságon értük. Nem mintha a hazugság nem volna mindenkinél és mindenkor csúnya, megvetendő és elítélendő bűn és jellemhiba. De a nő, főképp a fiatalabbja, sokkal jobban hajlamosabb a hazugságra, füllentésre, elhallgatásokra, az igazság elrejtésére, mint a férfinem.

A magyar lapok is közölték annakidején (1934–35) dr. Hepner tudományos kísérletének eredményét, amelyet az illinoisi egyetemen folytatott. Kísérletének ötszáz férfit és ötszáz nőt vetett alá, s arra az eredményre jutott, hogy a nők sokkal gyakrabban hazudnak, mint a férfiak, különösen udvariassági hazugságokban nagyok. Dr. Hepner kísérleteinek eredményét teljes egészében igazolja dr. Larsen, Csikágó leghíresebb bűnügyi orvosa is:

„Minden korosztályhoz s mindkét nemhez tartozó hazugok nagyszámban kerültek már elém – jelentette ki – s hosszú tevékenységem tapasztalatát foglalom össze, ha azt mondom, hogy a férfiak egyrészt kevésbé gyakran hazudnak, mint a nők, másrészt férfit sokkal könnyebb rávenni arra, hogy vallja meg végre az igazat, ha többszörösen büntetett előéletű banditáról van is szó, mint egy nőt, még ha az első ízben került is a nyomozó hatóság elé.”

Elinor Glyn, a világhírű angol írónőtől megkérdezte valaki: Mi az oka annak, hogy a női jellem legkiválóbb rajzolói majdnem mind férfiak. Elinor Glyn így válaszolt: „Mivel a nő semmiről sem tud igazat mondani.” Természetes, ez roppant túlzás, de a hajlam megvan a legtöbb nőben. Gondoljunk csak a válaszára, ha életkorát kérdezzük vagy barátnője szépsége felől érdeklődünk nála. A nőnek sokszor bátorsága sincs megvallani az igazat.

Végre gondolj arra, hogy te magad is már hányszor hazudtál életedben, talán még a jelöltnek is!

4. Ne ijesszen el minket a jelölttől, ha ez megfelelő alkalmakkor szeret táncolni és ilyenkor rajtunk kívül másokkal is táncol. Melyik nő nem szeret táncolni? Csak a táncdüh visszataszító, a túlzás, amikor a nő azt a drága időt is tánccal akarja kitölteni, amelyet az otthon, a jó ízlés, az illem, a takarékosság, tartózkodás, józanság és óvatosság szükséges és hasznosabb teendőknek szán.

5. A jelölt kisebbfokú idegessége se idegenítsen el minket tőle, főképp akkor, ha mi magunk nyugodt természetűek vagyunk.

Csak nagyon ideges férfi ne vegyen el magasfokúan ideges nőt. Mert az egyik félnek idegességét még jól tudja tűrni vagy legalább ellensúlyozni a másik fél higgadtsága, józansága és nyugalma. De ha mind a két fél erősen ideges, hamar és sokszor kiüthet a háború.

6. Hasonlóképen nem számít veszedelemnek, ha a nő kissé szeszélyes. Jól mondja Sigrid Undset: „Minden fiatalasszony szeszélyes.” (Krisztin Lavransdatter II. könyv, V. fej.) Különösen bizonyos időközökben!

7. Nem baj, még hiúságnak sem számít, ha a jelölt arra törekszik, hogy ruhája szép, ízléses legyen és jól álljon rajta. Sőt ezt az esztétikai ízlést joggal meg is kívánhatjuk a jelölttől. Hiszen a nő természetében rejlik, hogy szeret vonzani és ehhez szükséges a helyes külső is.

Csupán a két véglet visszataszító és nagy óvatosságra intő. Az egyik véglet, ha a nő egész napját a ruházkodási gondok töltik ki vagy ha a nő túlságosan feltűnően vagy a többi nőtől erősen elütően öltözködik.

A másik csúnya és elítélendő véglet, ha a nő a ruházatában rendetlen, elhanyagolt, ápolatlan, piszkos, feltűnően ízléstelen, főképp ha a munkaidőn kívül, sőt előrelátott fogadások alkalmával is így találjuk őt. Hasonlóképpen azt sem szabad erősen kifogásolnunk, ha a nő mérsékelten és éppen nem feltűnően szépíti s kendőzi magát, feltéve, hogy a szépítés nem kiabáló, rikító, tüntető. Száz nő közül is alig találsz kettőt, aki a kiszemelt férfi kedvéért ezt meg ne tenné. Viszont nagyon jó és kedvező jel, ha a jelölt egyáltalában nem festi s nem kendőzi magát. Ez rendesen az illető nő komolyságának, tartalmas voltának, belső értékének, őszinteségének és természetességének jellemzője.

8. Ne zavarjon meg bennünket, ne gyengítse tetszésünket és ne ingassa meg elhatározásunkat, ha időközben más nőkben egy-egy olyan jó vagy jeles, nekünk imponáló tulajdonságot vagy erényt találunk, amelyet a jelöltünkben nem fedeztünk fel. A világ egyetlen nőjében sem találhatjuk fel az összes jó tulajdonságokat. De mindegyikben vannak jó tulajdonságok, csak attól függ, hogy mily arányban és fokban.

9. Végre a jelöltben talált vagy felfedezett kisebb hibákat, hiányokat és gyarlóságokat soha ne nézzük nagyítóüveggel, hanem a helyes emberismeret józan valóságérzetével. Itt is áll az Úr Jézus intése: „Aki bűn nélkül vagyon, az vesse rá először a követ.” (Jn 8,7)

(Folyt.)

Létrehozva 2024. január 8.