„ – Apa, ide adod a telefonodat?” – kérdezte tőlem a minap (minden nap többször), 12 éves kislányom.

– “Persze, drágám” – mondtam oda sem figyelve, és közben tovább nyomkodtam a számítógépem, amin éppen a munkám végeztem. Hát persze, hogy odaadom, hiszen nem vagyok… És akkor itt  megakadtam egy pillanatra és felemeltem a fejem a számítógépemből.

Mégis, mire kell?

“A barátnőmmel szeretnék csetelni.”

Hát persze, mi rossz van abban. A kislányok nagyon szeretnek és tudnak is sokat beszélni.

“– De hát itt lakik az utcában tőlünk ötven méterre, miért nem mész át hozzá?

Jaj, apa, ne kezd már megint!”

Nem is rendszeresen visszatérő, inkább azt mondanám, soha nem szűnő, folyamatos vitahelyzet ez közöttünk.  A  kislányom szeretne online lenni én pedig azt szeretném, ha offline lenne. Bevallom, előfordul, amikor nincs időm és/ vagy energiám belemenni a vitába, hogy odaadom neki, rendben, csetelj, de fél óra múlva hozd vissza. Ez szinte soha  nem sikerül, mármint a fél óra, valahogy mindig megcsúszik vele.

Folyamatos vita tárgya az is, hogy hadd csatlakozzon valamilyen üzenetküldő szolgáltatáshoz vagy legyen saját profilja valamilyen közösségi média oldalon. Állítólag minden barátnőjének van, csak neki nincs. (Erről egyébként pontosan tudom, hogy nem így van.) Egyébként ismerek több olyan 11 évest, akinek valóban van TikTok, Instagram  vagy Facebook profilja, ahol szemérmesen 13 évesnek vallották magukat, ugyanis ettől a kortól lehet(ne) csatlakozni  ezekhez a platformokhoz.

A csatlakozást tehát nem tehették volna meg egy felnőtt, minden valószínűség szerint valamelyik szülőjük, segítsége nélkül.

Jelen tanulmány szerzője ahhoz gyűjtött muníciót – elsősorban a szülők számára  -, hogy egy ilyen irányú megkeresésre nyugodt szívvel merjenek nemet mondani.

A Szent István Intézet tanulmánya letölthető itt.

Létrehozva 2022. december 8.