Féléves házasságotok legnagyobb balhéja után ülsz itt velem szemben, annyira iszonyatosan összevesztetek, hogy összetörted a nászajándékba kapott tizenkét személyes porcelán étkészlet valamennyi darabját, még azokat a kis cuki szószos tálkákat is, amik hamutartónak se elég nagyok, itt ülsz, és azt mondod, hogy kezded elveszteni a hited a logikában.
És min is vesztetek össze? Megmondod, de ne röhögjek: azon, hogy hogyan rendezzétek át a konyhaszekrényt.

A feleséged azt mondta, hogy azért nincsenek rendesen becsukva soha az ajtók, mert csak úgy fér el a készlet, ha a nagy salátástálat keresztbe fordítja, de akkor a levesestálat oldalra kell tolni, úgyhogy az ajtó nem csukódik be egészen, van rajta egy három milliméteres rés, nem nagy ügy, de te mondtad, hogy nem három milliméteres, hanem öt és fél, és elő is vetted rögtön a zsebedből a tizenhét funkciós titánium multitoolt, amit mindig magadnál hordasz, és a kitolható vonalzójával megmérted a rést, és neked volt igazad, tényleg öt és fél milliméteres volt, és erre ő azt mondta, hogy jó, igazad van, mit számít két és fél milliméter, de erre te azt válaszoltad, hogy nem két és fél milliméterről van szó, hanem az egész öt és fél milliméterről, arról a rohadt résről, arról, mert a konyhaszekrény ajtajának az a dolga, hogy egészen be legyen csukva, koppig, teljesen, és ne legyen rajta rés egyáltalán, és erre ő azt mondta, hogy nem az ajtót kell nézni, és nem is a rést, hanem az egész szekrényt, és a konyhaszekrénynek az a dolga, hogy beleférjen az étkészlet, és erre te azt mondtad, hogy igen, pontosan, és ha rés van az ajtaján, akkor nem fér bele, és erre ő azt mondta, hogy de, befér, csak egy kis rés van az ajtón, és erre te azt mondtad, hogy akkor nem fér be, ha nem lehet becsukni az ajtót, akkor nem fér be, mert a beférés, az kétértékű, olyan, mint például a terhesség, valaki vagy terhes, vagy nem, középút nincs, na de erre ő teljesen váratlanul elkezdett bőgni, és közben sírva azt mondta, hogy nem igaz, a terhesség nem kétértékű, mert ha valaki mondjuk nem terhes, de szeretne gyereket, az nem ugyanaz, mintha mondjuk valaki nem terhes és nem is szeretne, és erre te azt mondtad, hogy de, logikai szempontból teljesen és tökéletesen ugyanaz, mert te most nem a modális logikáról beszélsz, hanem az egyszerű kétértékűről, a példáknál amúgy se szabad leragadni, nem a példa számít, hanem a logika, valami vagy igaz, vagy nem, vagy egy, vagy null, két érték van és vagy az egyik igaz, vagy a másik, vagy igen, vagy nem, középút nincs, és erre ő még mindig sírva azt kérdezte, hogy jó, akkor mondd meg, hogy igen vagy nem, te meg közben egészen kinyitottad a szekrényt és belenéztél, és láttad, hogy igazából teljesen rossz a készlet elrendezése, és a térkihasználása egyáltalán nem funkcionális, nem a leggyakrabban használt darabjai vannak a legfontosabb helyeken, és a helykihasználása nagyon de nagyon szuboptimális, úgyhogy mondtad, hogy ebben az elrendezésben nem, nyilvánvaló, hogy így nem, teljesen hibás az egész koncepció, ha az ajtót nem lehet becsukni, akkor nem fér el benne a készlet, a tények makacs dolgok, de erre ő, mint aki meghülyült, kirohant a konyhából, és te hiába kiáltottál utána, hogy jöjjön vissza, csak azt hallottad, hogy azt kiabálja, hogy egy utolsó önző szemét vagy, és szégyelld magad, és aztán hallottad, hogy döngve becsapja és magára zárja a hálószoba ajtaját.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2025. április 5.