Kategória: NOHA (nézni-olvasni-hallgatni ajánljuk)
Az amerikaiak 24% -a sosem randevúzna olyan személlyel, aki másképp gondolkodik az abortuszról
Az American Enterprise Institute (AEI) adatai szerint az abortusz minden más politikai kérdésnél jobban befolyásolja a randevúzási döntéseket.
Az AEI 2020. januári felmérése szerint szinte minden negyedik amerikai, 24%-uk mondta azt, hogy soha nem randevúznának valakivel, akinek nem ugyanaz a véleménye az abortuszról. Az amerikaiak negyvennégy százaléka azt mondta, hogy nehéz lenne randevúzni valakivel, aki nem ért egyet velük az abortusz kérdésében, míg 32% szerint ez nem lenne nagyon nehéz.
Ne szakadjanak meg kapcsolataink a járvány idején!
Felelős döntést kell hoznia mindenkinek, hogy kora, egészségi állapota, a környezetében élők veszélyeztetettsége okán mit csinál és hova megy, kivel találkozik élőben – és hol kell áttérni a virtuális találkozás lehetőségeire, a rizikó csökkentése érdekében.
Néhány tippet szeretnék adni elsősorban olyan kisközösségek, imacsoportok számára, akik még nem döntöttek, vagy tanácstalanok ebben a kérdésben.
9 dolog, amit megtehetsz a szegényekért
Sokszor tehetetlennek érezzük magunkat a társadalom legégetőbb problémáival kapcsolatban. Ez a lista arra inspirál mindannyiunkat, hogy gondolkodjunk kreatívabban a segítségnyújtásról, találjuk meg, hogyan tehetjük meg valóban, “ami tőlünk telik”.
Koronavírus: megdöbbentő számok és kilátások
Várjunk, míg többet tudunk? Vagy azonnal cselekedjünk? Mit? Tomas Pueyo számos ábrát és adatot tartalmazó elemzését az elmúlt 48 óra alatt 17 millióan tekintették meg.
- Hány koronavírus-megbetegedés lesz az országban?
- Mi fog történni, ha ezek az esetek kiderülnek?
- Mit tehetsz?
- Mikor?
A cikk elolvasása során a következők válnak világossá:
A tökéletes pap :-)
Egy számítógépes felmérés kimutatta, hogy a tökéletes pap pontosan 10 percet prédikál. A bűnt elítéli, de azzal senkinek nem okoz fájdalmat.
Naponta reggel hattól éjfélig dolgozik, de a telefont hajnali ötkor is szívesen felveszi. Ellátja a templomi teendőket, villanyt szerel, kertészkedik, és szépen… takarít.
Hetente 20.000 Ft.-ot keres, jól öltözködik, értékes könyveket vesz és a kocsija sem utolsó. Minden héten 15.000 Ft.-ot oszt szét a szegények között. Emellett 26 éves, de 30 éves lelkipásztori gyakorlattal rendelkezik.
Nagyon szereti a fiatalokat és minden idejét az idősekkel tölti.
Padre Pio ismerte a harmadik fatimai titkot
A Fatima titkáról szóló legutóbbi cikkében Steve Skojec, a OnePeterFive alapítója és szerkesztője, ismeretem szerint először közölte angol nyelven a római exorcista, Gabriele Amorth atya (+2016) szavait Padre Pióról és a Fatima harmadik titok ismeretéről. Egy most megjelent könyvből származnak ezek, amelyet José María Zavala írt, A Fatima legjobban megtartott titok (El Sécreto Mejor Guardado de Fátima) címmel.
A családi békesség titkai
Ha égve maradt – kapcsold le.
Ha kiömlött – töröld fel.
Ha a földön van – vedd fel.
Ha kifogyott – töltsd meg.
Ha piszkos – mosd el.
Ha tele van – vidd ki.
Ha szomorú – öleld át.
Ha fáradt – altasd el.