Beszélgetés Dávid Katalin művészettörténésszel
Damaszkuszi Szent János írja, hogy ami a beszéd a fülnek, az a kép a szemnek. Képek-jelképek és kereszténység szorosan összetartoznak. Dávid Katalin művészettörténész a szakrális szimbólumok világát kutatja ma is. Elmélyült könyvei, tanulmányai új felfedezések a XXI. század ajtajában, amikor mintha ismeretlenségbe halna a jelkép-világ.
Engedjék meg, hogy előre bevalljam: ha egyházmegyém a Seattle-i érsekség példáját követi, és felfüggeszti a mise nyilvános ünneplését, akkor keresek egy papot, aki nyitva hagyja az ajtót, amikor „privát” misét tart.
Nem feltétlenül szükséges, hogy áldozni tudjak. Ha a közegészségügyi aggályok ezt lehetetlenné teszik, legyen így. De rendszeresen részt kell vennem a szent áldozatban; nélküle az életnek nincs értelme. Ha a mise „föld alatti” lesz, akkor én is.
Akár Milne is megírhatta volna már 1926-ban: mi a teendő egy ilyen helyzetben. De nem tette. Negyven évvel később a Beatrice zenekar viszont megénekelte, majd 2020-ban egy négy gyermekes anyuka is leírta. A szerk.
1.
– Tudod, mit csinálunk most, Malacka?
– Mit csinálunk, Micimackó?
– Most szépen hazamegyünk, otthon maradunk, és még az orrunkat se dugjuk ki onnan!
– Soha többet??
A napokban, amikor a koronavírus járvány miatt egyre többet panaszkodunk fizikai mozgásterünk beszűkülése miatt, eszembe jutott egy korábbi olvasmányomból egy félperces írás. Nem tudtam szabadulni az üzenetétől, újra megkerestem.
Szabadnak lenni
Dr. Csókay András és Skrabski Fruzsina „Párbeszéd a megpróbáltatásról” című közös kötetét mutatták be a Szent István Hitoktatási és Művelődési
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Dr. Barsi Balázs atya 2020. március 15-i homiliája
Vége a napnak. Hazafelé mész a kocsiddal. Bekapcsolod a rádiót és hallasz egy kis faluról, ahol a falu három lakója váratlanul és nagyon furcsa módon meghalt. Valami olyan influenza okozta a halálukat, amiről még soha senki nem hallott.
Aztán vasárnap a rádióban újabb híreket hallasz. Most már nem csak három emberről van szó, hanem harmincezerről, és most már a tévé is foglalkozik a témával. Egy olyan különleges járványról van szó, amilyennel még eddig nem találkozott az emberiség.
2019 augusztusában Nagykanizsán tartott lelkigyakorlatot Mijo Barada a karizmákról. Az előadások hangfelvételei meghallgathatók itt.
Olvasom a hírekben, hogy Bergamóban a krematóriumok nincsenek felkészülve a rengeteg halottra. Drámai a helyzet, senki nem volt erre a járványra felkészülve.
Az első világháború idején, Marosvásárhelyen 1917 végén kitört a diftéria járvány, hulltak az emberek. Nagymamám mesélte, hogy 1918 tavaszán az édesanyja elkapta. Nagymamám akkor 14 éves volt, az apja valahol a fronton, és még volt három kisebb testvére: 3 és 12 év közötti.