Kategória: NOHA (nézni-olvasni-hallgatni ajánljuk)
Templomi illemszabályok
Egy kedves olvasónk vette a fáradságot, lefotózta és elküdte nekünk. Köszönjük – megosztjuk. A szerk.
. 1. A templom szent hely, Isten háza és a mennyország kapuja. Azért bemenet és kijövet a szenteltvizet ne fecskendezzük széjjel, hanem csupán keresztvetésre használjuk és jobb térdünket (nem a balt!) földig hajtva köszöntsük a legméltóságosabb Oltáriszentségben rejtőző Úr Jézust. Ha ki van téve a Szentség, akkor két térdet kell hajtanunk. Altalában térdenállva kell imádkoznunk a szentmise alatt Úrfelmutatástól áldozás utánig, saját szent áldozásunk után legalább 10-15 percig s a kitett Szentség előtt Szentségimádáskor, szentséges misék, litániák alatt. Kivétel, ha valaki gyöngeségből nem birja a hosszabb térdenállást. A pap áldását is mindig térdenállva és magunkra keresztet vetve fogadjuk.
Okkult és ezoterikus szimbólumok
Szeretnék néhány szimbólumot bemutatni a teljesség igénye nélkül. Vannak közöttük olyanok is, amit bár használnak az emberek/cégek, mégsem tudják mi van mögötte. Úgyis lehetne mondani, hogy átalakult a mögöttes jelentés, új nevet kapott és „megszelidült” a szimbólum.
A béke jele
Ez elég érdekes, mert talán ez az ami átalakult a múltban, és ma mást jelent mint régen.
Sok helyen látni, van aki a nyakában hordja vagy gyűrűn, a fiatalokon meg tornacipőn látni. Jópofának tartják, mert mégis csak a békét jelenti. De biztos vagy benne? Kötődik a nukleáris fegyverkezés elleni mozgalomhoz is, de a köztudatba inkább a hippik által került be. Ruhákon és kitűzőkön használták.
Örökmise a verbitáknál
Vannak a világban olyan helyek, mint pl. Loreto vagy San Giovanni Rotondo, ahol mondanak örökmisét. Lehet családokért és személyekért külön is mondatni. Volt a magyar csoport például Loretoban, és összedobták a pénzt, és befizettek egy ilyen misét a magyar nemzetért. De interneten és bankon keresztül is el lehet intézni.
Magyarországon a verbitáknál van erre lehetőség, igaz, egyszerre csak egy személyért, viszont egy nap nem 1 misét mondanak, hanem 7-et, és teszik ezt minden nap, a világ végéig. A www.verbita.hu oldalon a „Miseszövetség” link alatt nagyon sok információt megtalálsz.
Gondolatok a Szentáldozásról és az Egyház megújulásáról (2)
II.
A szentmise – a mi isteni Kincsünk
Isten legszentebb, legnagyobb, legcsodálatosabb műve az egész teremtésben a szentmiseáldozat. A szentmise lényegét tekintve ugyanaz, mint a Golgota szent áldozata. .felen vagyunk annál a tettnél, amit Krisztus végbevitt a kereszten, és ugyanakkor jelen vagyunk annál a tettnél is, amit Krisztus, az örök Főpap, most és mindörökké végbevisz a legszentebb Szentháromság színe elölt: az örök és folytonos szövetség áldozatánál, amely a háromságon Isten legmagasabb rendű megdicsőítésének és imádásának áldozata.
A szent tér szekularizálása (186)
Egy odaliszknek (női ágyas a háremben) öltözött férfi egy nagy kígyót cipel és egy hastánc lépéseit hajtja végre egy templomban
Boldog Elena Aiello próféciája Oroszországról
Nagypéntek, 1961
A Fájdalmas Madonna ezt mondja: „Az emberek nem figyelnek anyai figyelmeztetéseimre, és így a világ hirtelen a bűn szakadékába esik. A nemzeteket szörnyű katasztrófák rázzák meg, pusztulást és halált okozva.
Oroszország, melyet a sátán ösztönöz, arra törekszik, hogy uralja az egész világot, és véres forradalmak révén minden nemzetek között terjeszti hamis tanításait, különösen Olaszországban. Az Egyházat üldözik, a pápa és a papok sokat szenvednek.”
Burke és Brandmüller bíboros nyílt levele a püspöki karok elnökeinek
Fr. John Zuhlsdorf saját kiemelései és megjegyzései
Kedves Testvérek, a püspöki karok elnökei,
Mélységes szomorúsággal fordulunk hozzátok!
A katolikus világ hánykódik és sokan szorongással kérdezik: Hová halad az Egyház?
Egy genetikus az ateizmustól a napok hálájáig
Eléggé bölcs már ember, amikor összerendezi életét. Számot vet azzal, hogy eljön a vég s ennek tükrében minden napot ajándéknak fog fel. Megérzi azt, hogy mi a kegyelmi idő. Az a ráadás az életben, amit különleges ajándékként kapunk. Merthogy az egész élet egy ajándék. Van, aki tudja, s van, aki nem.
Közeledés – úrvacsora és szentáldozás
Adna-e úrvacsorát Barsi Balázs ferences szerzetesnek a dunamelléki református püspök? – ez is kiderült azon a dispután, amelyet Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter vezetett Budapesten, a Hold utcai templomban. Lesz valaha egyetértés fontos kérdésekben a különböző felekezetek között? Tudnak-e úgy harcolni a katolikusok és reformátusok saját identitásukért, hogy közben ne csapják arcul a másikat?
A szent tér szekularizálása (185)
Fatimai búcsúnap Alsószentivánon – a béke cicájával (sicc! 🙂 A Magyar Kurír képes tudósítása szerint a cica láthatóan lekötötte a