Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében.
Van egy igaz történet, ókori iratok és ikonok által is rögzített, miszerint Miklós püspök arcon ütötte az eretnek Ariust az Első Niceai Zsinaton (325), és tettét utólag maga Jézus hagyta jóvá.
Az “eretnek” kategória ma is hivatalos jogi kifejezése az Egyháznak, és azokra alkalmazható, akik tudatosan, nyilvánosan és kitartóan valamelyik dogma/hittétel ellen foglalnak állást. Nyilván nem érdemes mindenkit leeretnekezni, akiről azt gondoljuk, hogy nem ért egyet velünk, de kellő körültekintéssel a fogalom alkalmazható és hasznos.
„…azt felelte: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” (2Kor 12,9)
Ez is egy olyan nap volt. Zuhogó esőben vezettem a repülőtérig. Szürke volt az ég. Borús az egész nap. Én is az voltam. Nagyon. Egy csomó dolgot, ami az életben rám volt bízva, egyre inkább tehernek éreztem, mintsem áldásnak.
Isten lelke a béke lelke, és a legnagyobb szükségek idején, a fájdalom is eltölt nyugalommal, alázattal, bizakodással. Ez irgalmasságának ajándéka.
Soha nem láttam azelőtt. Magam sem tudom, miért szólítottam meg a pályaudvaron. Talán azért, mert – Köln felé indulva – még volt elég időm a vonat indulásáig.
Vagy inkább azért, mert vak volt, s láttam, hogy nem tudja, merre kell mennie a nagy tumultusban. Fehér botját ide-oda lengette a földön, nehogy valamibe belebotoljon, és lépése bizonytalan volt. Megkérdeztem hát, hogy hova akar menni? Azt válaszolta, hogy Mannheimba menne, de nem tudja, merre van a menetjegyiroda…
„Boldogok, kik szem előtt tartják parancsait, és az igazsághoz szabják tetteiket minden időben.” (Zsolt 106,3)
Csak egy fahéjas kifli volt. Persze nem a közönséges, előrecsomagolt, nehezen harapható fajta. A helyi éjjel-nappali büfében árulták, bőséges sajtkrémes töltelékkel. Érdekel az ára? 285 dollár.
A tanulmányok az élettársakkal kapcsolatban 13 kockázatot azonosítottak (nem számítva ide azt a veszélyt, amit ez a gyermekre nézve jelent).
A családi zsinat munkáját segítené az olyan pszichológiai tudományok jobb ismerete, melyek a katolikus család létfontosságú területeit érintik, mint például az együttélés, válás, a házastársi konfliktusok megoldása és a homoszexualitás kérdése. Ebben a cikkben az együttélés kapja a hangsúlyt.
Az olaszországi San Giovanni Rotondóban élő szent életű kapucinus látogatása a börtönbe zárt és szigorú felügyelet alatt tartott Mindszenty bíborosnál mindenképpen természetfeletti jelenség.
Így azzal a – nem ismeretlen – jelenséggel találjuk szemben magunkat, hogy a történelmi események vizsgálatakor az egzakt kritikai módszer nem mindig elégséges.
Az ember felnőttként annyira elfoglalt, hogy a legfontosabbra nem marad ideje: a családjára, a szüleire. Erre döbbent rá a WHO kalkulátora, ami kiszámolja, körülbelül hány alkalommal találkozhatunk még a szüleinkkel. Az eredmény sok esetben alig pár száz alkalom…
“Ti, orvosok, csakúgy, mint én, küldetéssel jöttetek a világra. Figyeljetek: én a KÖTELESSÉGEKRŐL szólok nektek akkor, amikor mindenki a jogokról
Nagyon szeretem a Hálaadás ünnepét (Észak-Amerika egyik legnagyobb ünnepe, november negyedik csütörtöke – a fordító). Nem azért, hogy ismét degeszre ehessem magam, vagy a bevásárlóközpontok kihagyhatatlan árleszállításaira vadászhassak a hosszú hétvégén. Szeretem mindenek felett a kemény munka megünneplésének és a bőséges termésért való hála kifejezésének tradíciói miatt.
Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést: – Miért hiszi, hogy van Isten?
– Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk.
„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet.” (Ter 50,20)
A szívem összeszorult, mikor felnyitottam a névtelen levelet. Egy anyuka írta, aki biztos akart lenni benne, hogy pontosan tudom, miféle vétkek terhelik egyik lányom lelkét. Feketén-fehéren felsorolta minden hibáját, hiányosságát, gyengeségét. Aztán, hogy biztosan komolyan vegyem névtelen levelét, közölte, hogy el fogja küldeni a lelkészünknek is.
Micsoda ellentétek feszültek bennünk és körülöttünk!
A gyönyörű idő hegyet mászni, erdőt lépni, messzibe bámulni csalogatott, – mi viszont a temetőt jártuk… Körülöttünk és bennünk minden az élet után kiáltott, – mi pedig halottainkra és az elmúlásra gondoltunk… Vakító napsugár hullajtotta ránk szívmelengető sugarait, – mi, ehelyett pislákoló gyertyák fényébe merengtünk…