Házról házra (2002)
Nehéz hátrányosabb helyzetű embert elképzelni, mint Bill Porter (William H. Macy), akit születése óta nyomoréknak bélyegeztek meg. Bill Porter azonban
Az itt található filmeket az interneten máshol publikálták, itt csak rövid leírás található a film beágyazása mellett.
Nehéz hátrányosabb helyzetű embert elképzelni, mint Bill Porter (William H. Macy), akit születése óta nyomoréknak bélyegeztek meg. Bill Porter azonban
Bódi Mária Magdolna 1921-ben született Szigligeten és 1945-ben halt vértanúhalált Balatonfűzfő mellett, Litéren. Rövid életét a Balaton-felvidéken töltötte, több településen
1970-ben a 75 éves Jonathan Sperry három fiú – Dustin, Albert és Mark – mentorálását kezdi meg, hogy kövessék az
Öt perccel a nagy előadás előtt a karmester a függöny mögött készülődik. Az idő lassan telik. Oscar-díjra jelölt rövidfilm, rendező:
Mária szemével ez a felnőtté válást bemutató bibliai eposz a történelem egyik legmélyebb alakjának történetét meséli el, és azt a
Koltay Gábor legújabb alkotása fikciós elemekkel gazdagon átszőtt dokumentumfilm, amely a történelmi környezetbe illesztve sokoldalúan bemutat egy megalkuvás nélküli, hittel
Egy alig ismert antikommunista és szovjetellenes film, amely Mindszenty József bíboros történetét meséli el. Mindszenty a második világháború alatt szót
1917 októberében több mint 70 000 szemtanúja volt a portugáliai Fátimában a napcsodának, amely során az égitest egy ezüstkoronghoz vált
Egy reggel Harold Crick (Will Ferrell), a teljesen átlagos és magányos informatikus arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden
A sikeres gyerekkönyv-író Sam (Lynn Collins) két évvel ezelőtt meggyilkolt fiatal férje, Billy (Diego Klattenhoff) halála miatt gyászol. Öngyilkosságra készül
Az 1917-ben játszódó történetben három tanulatlan pásztorgyermek többször is találkozik a gyönyörű Szent Szűzzel, aki rajtuk keresztül fontos üzeneteket ad
Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiája a filmművészet egyik legérdekesebb és legértékesebb darabja. A három tétel a francia nemzeti lobogó három
Karol, egy lengyel férfi és francia felesége, Domonique éppen válnak. A férfi elveszíti mindenét, ami jelentett neki valamit. Egy honfitársa,
Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiájának első darabja a Kék. Az egyes színekhez a Nagy Francia Forradalom hármas jelszavából – szabadság,