Maria (2024)
Jézus Krisztus anyjaként kerül be a történelembe. Mária (Mila Harris) azonban még fogalma sincs erről, amikor több mint kétezer évvel
Az itt található filmeket az interneten máshol publikálták, itt csak rövid leírás található a film beágyazása mellett.
Jézus Krisztus anyjaként kerül be a történelembe. Mária (Mila Harris) azonban még fogalma sincs erről, amikor több mint kétezer évvel
A fetológia tudománya ma már megkérdőjelezhetetlenül bebizonyította, hogy a meg nem született magzat is emberi lény, teljesen azonos valamennyiünkkel, és
A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint
Az aktuális rész ismertetője: Andrew egyre jobban elhanyagolja külvárosi rendelőjét, betegeit és Christinát, miközben problémáit újdonsült szeretőjével, Francesszel beszéli meg.
Jézus Krisztus keresztre feszítése után elterjed a hír, hogy a Messiás feltámadt, a holtteste eltűnt a sziklasírból. A hír eljut
Az aktuális rész ismertetője: Christina és Andrew Londonba költözik, de nem találván állást, csak adósságaikat halmozzák. Sirus, Andrew egyetemi barátja
Az aktuális rész ismertetője: Andrew megkéri Christina kezét, mivel a szomszédos bányászvárosban megpályázott egy orvosi állást, amelynek feltétele, hogy nős
Amikor Andrew Manson édesapja szívrohamot kap a bányában, megígérteti a fiával, hogy nem folytatja az ő sorsát, hanem követi az
Otto Keller és felesége egy katolikus templom gondnokaként dolgoznak, cserébe pedig szállást kapnak az egyháztól. A férfi egy nap megöli
Az író-festő Carlo politikai száműzetésbe érkezik a kopár dombokon túl, egy meredek hegyoldalra épült dél-olasz falucskába 1935-ben. Kezdetben idegen számára
FIGYELEM: Ez a film nem azonos a Sacré Coeur – A Szent Szív csodálatos hatalma című, a XI. Keresztény Film- és
Ferenc pápa 2024-ben így fogalmazott, amely gondolat a film fő inspirációja is lett: „Arra buzdítalak benneteket, hogy Máriára úgy tekintsetek,
50-es évek. A magyar vidék tele van kitelepített osztályidegenekkel. Vendel Imre is ezek közé tartozik, mivel a Horthy hadsereg tisztje
A film a boldoggá avatott, rövid életében rendházról rendházra bolyongó, sugárzó hitével mindenkire rendkívüli hatást gyakorló Fausztina nővér élettörténetét mutatja