Maria Divine Mercy (MDM) 2010 novemberében indult írországi üzeneteit 2012 decemberében Štefan Sečka, a Szepesi Egyházmegye megyéspüspöke hivatalos nyilatkozatban, néhány hete pedig Denis J. Hart melbourne-i érsek a papságnak írt körlevélben ítélte el.
Április 4-én a férfilét kihívásairól tartottak előadást a Sapientián Asztalosné Elekes Szende, Somogyiné dr. Petik Krisztina pszichológusok és dr. Papp Miklós morálteológus. Az előadók a bevezetőben arra keresték a választ, milyen is az igaz férfiasság. Öt alapszemléletet, ideológiát vettek sorra, mely hatással volt a történelem során a férfikép kialakulására.
Elsőnek a feminizmus ideológiáját említették, mely eredendően korszakalkotó és fontos üzenetet hordozott, hiszen fő igénye az volt, hogy a férfiak ne bántsák a nőket, ne legyenek felettük teljhatalmú egyeduralkodók. Ez azonban az idők során elcsúszott egy túlzó igény felé, hogy a férfi ne legyen kemény, legyen lágy és nőies. A keményebb, erőteljes férfiasság megvetett lett, ugyanakkor a férfiak nem is tudják teljesíteni a feminizmus jelenlegi követelését, hiszen ők nem nők.
Egy katolikus fiatalt meghívtak egy „keresztény közösségbe”. Meghívói nem voltak katolikusok, de azt állították, hogy náluk mindenféle egyház tagjai békében megférnek együtt. Elment hát, gondolva, hogy a keresztények közti kapcsolatot ápolja ezzel. A közösségben nagyon jól érezte magát. Azért is, mert látta, hogy mélyen foglalkoznak a Bibliával, és próbálják élni annak tanításait; hogy gondozzák a betegeket, öregeket stb.
Marguerite A. Peeters részletesen elemzi az ENSZ 2015 utáni fejlesztési tervét. Alább rövid kiemelések olvashatók az IIS 301-es számú jelentésének elemzéséből. A teljes szöveg Sallai Gábor fordításában a szerző hozzájárulásával letölthető PDF-ben a Katolikus Válasz blog oldaláról.
Lázadás és kiengesztelődés
Marguerite A. Peeters, a Lateráni Pápai Egyetem, a Pápai Orbán Egyetem, a Kongói Katolikus Egyetem professzora, valamint a Világiak Pápai Tanácsa és a Kultúra Pápai Tanácsa szakértője, dolgozatában korunk problémáinak gyökerét vizsgálja. A szerző világos áttekintést nyújt a globális trendek és a család helyzetének alakulásáról; a hanyatlás megállításának kulcsát a személyújrafelfedezésében találja meg. A fordítást Sallai Gábor végezte, és a szerző engedélyével bocsátotta rendelkezésünkre.
Ferenc pápaságában sok minden csodálatra és dicséretre méltó. Elég csak megfigyelnünk, ahogyan az élet szentségét védi, a szegényekkel és a társadalom perifériájára szorultakkal törődik, vagy a fiatalokat buzdítja. Mindazonáltal időnként úgy látszik, hogy Ferenc pápa nem azt tekinti a szerepének, hogy az egység előmozdítója legyen, hanem hogy megossza az Egyházat. A jelek szerint gyakorlati filozófiája – már amennyiben tudatos filozófiáról beszélhetünk – azon a meggyőződésen alapul, hogy nagyobb egyesítő jó keletkezik a széttartó vélemények jelenlegi kavalkádjából és a belőlük fakadó megosztottságok zűrzavarából.
Hetek teltek csak el azóta, hogy a sajtó hatalmas hírként tálalta, hogy a „reparatív” vagy „helyreállító” terápia egyik ismert képviselője újra a meleg életmód mellett döntött. Magyarországon a hírnek megágyazott, hogy előtte nemsokkal a köztévében beszélgetés zajlott a homoszexuális hajlamból való megváltozás lehetőségéről. Nos, a napokban robbant a bomba, hogy az első amerikai, akit legálisan „nem-bináris” személyként regisztráltak és transzneműként hordozott körbe a liberális és progresszív média, újra férfiként él és határozottan állítja: soha nem lett belőle nő, az operációk és hormonkezelések ellenére mindig is férfi maradt.
A II. Vatikáni Zsinat: A Lumen Gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról és az Egyház négy megkülönböztető jegye
Most azt vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg az Egyház négy jegye a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában, a Lumen Gentiumban. Mielőtt azonban belevágunk, fel kell idéznünk, hogy az Egyház történetében nem csak Ignác, majd sokkal később e zsinat foglalkozott az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltával. A figyelem mindvégig jelen volt, és kifejezetten előtérbe került XII. Piusz Mystici Corporis Christi kezdetű enciklikájával. Eszerint Krisztus egyetlen Teste az Egyház apostoli hitének összhangján és azon az egyetemes hivatásán alapul, hogy az egész emberiséget szentté tegye.
A niceai-konstantinápolyi hitvallás (A.D. 381) szerint az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban hiszünk. Mindegyik jegyet helyesen kell megragadnunk és kifejtenünk a maga teljességében. Ám csak együtt, egymást áthatva alkotják azt a teológiai alapot, amelyen az Egyház autentikus önfelfogása alapulhat. Nélkülük elhomályosulna az Egyház önazonossága, eltűnne sajátos megkülönböztető karaktere, és mindenféle álruhát kényszeríthetnének rá – akár belülről, akár kívülről. A négy egyházi jegyet pedig az eucharisztikus liturgia fejezi ki a legteljesebben és táplálja a legbőkezűbben.
Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.
Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)
Mint a férfiasság maga, az apaság talán soha nem volt széles körben elterjedt téma a filozófusok között, mert azt mindig feltételezték, jelentése meglehetősen nyilvánvaló volt. Ez ma már nem igaz. Szent II. János Pál Átlépni a remény küszöbén című könyvében ír az apaság elleni támadásról a modern társadalomban: „Ez valóban a kulcs a valóság értelmezéséhez […] az eredendő bűn ezután megkísérli az apaság megszüntetését.”[1].
Prohászka Ottokár püspök ezen írása tiltólistán szerepelt egy időben. A szerk.
A karácsonyi angyal-énekben nem az Isten dicsősége, hanem az ember békessége a probléma.
Az Isten dicsősége ugyanis szükségképpen kibontakozik a világok fölséges s beláthatatlan fejlődésében, mely folyton-folyvást új tényezőket s új elemeket léptet föl, s új helyzetek alakításában kifejti kifogyhatatlan erőrendszereit; de az ember részéről sok áldozatra s nagy alkalmazkodási képességre van szükség, hogy az egymást váltó új világokban föltalálja magát, s el ne veszítse lelki egyensúlyát. A fejlődés botrányköveket hengerít a békesség útjaira, s harmóniáiba síró, sikító panaszt s lázadó zsivajt vegyít bele. Nehéz az, hogy romok közt is kitapogassuk a bizalom és szeretet akkordjait.
Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.
Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)
2. A férfi férjként – a férfias erotikus szerelem célja
Most törekedjünk arra, hogy jobban megértsük a férfi elhívását a házastársi szeretetre. Minden férfinek férjként és apaként kell élni valamilyen módon: „Isten minden nő méltóságát minden férfi számára feladatként jelöli ki.”[1] Minden férfit arra hív, hogy teljes mértékben elkötelezze és átadja magát. A legtöbb férfi számára ez a hívás a házasság, míg mások számára ez az elhívás a papság vagy más őszinte és teljes önátadás Isten szolgálatában. Mégis napjainkban az ilyet gyakran úgy tekintik, mint valami hagyományos, sőt unalmas elköteleződést; valamit, ami korlátozza a szabadságot vagy fenyegeti a szeretetet.
Bátorító, amikor egy püspök nem csak buzdít, hanem maga áll a spirituális harc élére. Kihívás, ha az egyházmegyében minden egyes férfit szólítanak a keresztény ethoszt támadó szellemi harcba. Elgondolkodtató, hogy vajon hányan vállalják fel ugyanezt a missziót egy másik ország másik egyházmegyéjében. A szerk.
Thomas J. Olmsted, püspök, Phoenix Egyházmegye (USA)
Egy elkötelezett katolikus férfi tevékenységei
A katolikus férfiasságra vonatkozó eme gondolatokkal a gyakorlat felé mozdulunk, azaz hogyan éljünk katolikus férfiként. Milyen tevékenységek segíthetnek bennünket, hogy felvegyük keresztünket és kövessük Királyunkat?
Ha olyan katonákra gondolunk, akik nincsenek erős fizikai és szellemi formában, és akik nem gyakorolják az alapvető harcművészetet, akkor tudjuk, hogy nem lesznek készek a harcra, veszélyesek lesznek önmagukra és fegyveres társaikra. Ugyanez igaz a katolikus férfiakra; azok, akik nem készülnek fel és nem erősítik magukat a spirituális harcra, nem lesznek képesek betölteni a rést Krisztusért.