“A szánk megtelt nevetéssel.” (Zsolt126.2)
Korábban, mint Toronto Blessing/szent nevetés hallottam és olvastam róla, de személyesen nem találkoztam vele egészen addig, amíg Margharita nővér lelkigyakorlatán második alkalommal részt nem vettem Máriabesnyőn.
„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)
Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.
„Mélyen Tisztelt Uraim, íme egy csoda, ami a szabadulás rózsafüzére által történt velem. Összevesztem a vőlegényemmel, miután kétszer egy másik nővel ment el valahova. Nagyon fájt, de meg kellett szakítanom kapcsolatunkat. Olvasni kezdtem a szabadulás rózsafüzérét, és alig telt el egy hét, ő visszajött hozzám, még több szeretettel és megváltozva. Az Úr meghallgatott engem.
„Legdrágább testvéreim és barátaim a Raboni Editora kiadónál, Mindenek előtt remélem, hogy jó egészségben vagytok. Nagy örömmel írom ezt a levelet nektek, hogy hitemről tegyek tanúságot. Másfél évvel ezelőtt az egyik lánytestvérem, aki Portugáliából jött, megismertetett engem egy gyűlésen a szabadulás rózsafüzére imával, amikor a fővárosban voltunk.
Teljesen a mennyei Atya kegyelméből tagja lettem a Lelkes Tréningnek. Az első lelkigyakorlaton egyszer csak indíttatást éreztem arra, hogy Isten meg akar gyógyítani. Először nem mertem elhinni. De Ő megerősítette bennem a tervét, így végül próbára tettem a dolgot: megszegtem a diétát.
IV
„Kedves Regis és Maisa Castro, Hatalmas öröm van a szívemben, ahogy tollat ragadok, hogy leírjam tanúságtételemet. Mindenekelőtt remélem, hogy soraim tökéletes egészségben és harmóniában találnak benneteket.
Nazarethi családom, melyet az Úr Jézustól kaptam, jól van, hála jóságos és könyörületes Istenünknek. Regis és Maisa, a szokásos hüvelykenet vizsgálaton estem át, mint máskor, és az orvos, nem tudom miért, ultrahangos ellenőrzést kért, bár a vizsgálat semmit sem mutatott. Nagyon jó.
I
„Nagyon örülök, hogy tanúságot tehetek. Megígértem Jézusnak, hogy ha édesanyám meggyógyul, tanúságot teszek úgy, hogy mindenki el tudja olvasni és látja, hogyan segít Jézus nekünk és kísér bennünket megpróbáltatásainkban.
Minden tíz évvel ezelőtt kezdődött. Édesanyám mellrákos volt, el kellett távolítania a mellét. Kemoterápiát és sugarazást kapott több mint két éven át, sok fájdalommal járt. De Istennek hála, meggyógyult.
“Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,6-7)
Mikor reggel Isten igéjét imádkoztam, még nem sejtettem a hírt, ami késő délután érkezett. Nem tudtam, hogy nemsokára mennyire szükségem lesz arra, hogy belekapaszkodjam a Fil 4,6-7 igazságába. Isten viszont tudta.
„A szűz fogan és fiút szül, akit Immánuelnek fognak nevezni, ami azt jelenti, ’Velünk az Isten’”. (Mt 1,23)
Nyolchónapos kisbabám sírására ébredtem, aki így fejezte ki igényét tiszta pelenkára és tejecskére. Mire beértem a szobájába, sikerült teljesen felébrednem. Karácsony reggel volt. Mélyet sóhajtottam. Nagyon féltem ettől a naptól.
Az első karácsony férjem halála óta. Napjaim magányban és gyászban teltek. Tudtam, hogy az ünnep még rosszabb lesz, a egyedüllét érzése erősödni fog.
Az alábbi írás egy társblog szerkesztőjéhez érkezett, szerzője később hozzájárult a tanúságtétel közreadásához. Köszönjük. A szerk.
Nemrégen írtam arról a mindennapos tapasztalatomról, hogy Isten milyen csodálatosan vigyáz a kisgyerekekre. Egy újabb történetet szeretnék most veletek megosztani.
Néhány nappal az ünnepek előtt elkaptam egy szokásos bélrendszeri fertőzést, ami általában minden télen egyszer ágynak dönt. Mindig félek ettől, mivel kisgyerekeim vannak, nem engedhetem meg magamnak, hogy egész nap feküdjek, pedig ilyenkor alig tudok lábra állni, minden mozdulat nehezemre esik.
Marcus Birro (sz. 1972, Göteborg) a legismertebb svéd újságírók egyike. Apja olasz, anyja svéd volt, egyikük sem volt vallásos. A nagymama révén került közel a kereszténységhez, az evangélikus Svéd Egyházban keresztelkedett meg. Későbbi alkohol- és drogfüggéséből egy mély, személyes, megtérés-megszabadulás élmény révén keveredett ki.
Könyvében is ír erről, melynek címe Evangelium enligt Marcus (Evangélium Marcus szerint). Az alábbi szenvedélyes cikkében jelentte be, hogy katolizálni akar.
„Ekkor a kikiáltó harsány hangon kihirdette: „Így szól a parancs, népek, nemzetek és nyelvek: Mihelyt meghalljátok a trombita, fuvola és citera, hárfa és lant, duda és a többi zeneszerszám hangját, boruljatok le, és imádjátok az aranyszobrot, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Aki nem borul le, és nem imádja, azt még ebben az órában tüzes kemencébe fogják vetni.” (Dán 3,4-6)
Tudtam, hogy nem kéne annyit emlegetnem Greget, de újdonsült menyasszonyként, nem bírtam abbahagyni. Új asszonyként is mindenki hallhatta, hogyan áradozom az én bámulatos férjemről.
Floribeth Mora Diaz a gyógyulásáról
Agyi verőértágulatot állapítottak meg a Costa Rica-i asszonynál 2011-ben és közölték, hogy legfeljebb egy hónapja maradt hátra. Az asszony a halálos ágyán feküdt, miközben II. János Pál pápa közbenjárását kérte a gyógyulásáért. A pápa boldoggá avatásának perceiben hallotta a hangot: „Ne félj, kelj fel!” – és azóta nyoma sincs annak, hogy egykor beteg volt.
Több orvos is kivizsgálta, de egyikük sem talált tudományos magyarázatot a gyógyulására. 2013-ban aztán a Vatikán bejelentette: megvan a lengyel pápa szentté avatásához szükséges csoda.
„Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.” (Zsolt 73,28)
Gyermekkorunkban álmodozunk, reménykedünk, vágyakozunk – elképzeljük, milyen is lesz az életünk. Berendezzük a színpadot, ahol majd felnőtt életünk zajlik. Veszekedéssel teli otthonban nőttem fel, nekem majd békés, félelem nélküli életem lesz. Nem ismertem Jézust, de vágytam Rá. Vágytam a szeretetre, és miközben Jézusra vadásztam, számtalan élvezettel igyekeztem betölteni a szeretetűrt lelkemben. Betölteni azt a helyet, ami Jézus számára készült.