Hadd álljon itt magyarázatul egy darabka történetem.
Magánúton gyakoroltam az agykontrollt, le tudtam menni 17-re alfába, müködött a szerencse programálás, működött a három ujj technika (negyed órára teljes részegségből józanná tudtam tenni magam), élvezni tudtam az alfa állapot nyugalmát és az elme világos gondolkodását (elektromérnök lévén, gondolatban egész vizierőművet meg tudtam volna tervezni).
Minden este elmondjuk együtt a gyerekekkel (4 éves, 2 éves) az esti imát.
Néha megkérdezzük, hogy szeretnének-e kérni valamit külön is a mi Urunktól. A négyéves lányom néha kér is ezt-azt, legutóbb például szőlőcukrot kért, amit mi nem nagyon veszünk és a nagyobb családban (nagymamák, dédszülők) sem szoktak nekik adni.
Ezüst gyűrűvel kötelezik magukat a házasság előtti szexmentes életre
Közel félmillió amerikai fiatal csatlakozott már napjaink talán legradikálisabb ellenkulturális mozgalmához. Azt vállalják, hogy házasság előtt nem szexelnek, amivel radikálisan szembefordulnak korosztályuk meghatározó életmódjával. Az önkéntes szüzesség azonban nem élethosszig tartó apácazárda: a cél az, hogy ha megvan az igazi társ, akkor a maximumot tudják nyújtani egymásnak, lélekben és testben egyaránt. A mozgalomnak természetesen kritikusai is vannak, tanárok és pszichológusok próbálják visszatéríteni a szexhez a fiatalokat, furcsa módon azzal érvelve, hogy a szabadság az önmegtartóztatásra nem érvényes.
„Tűz lobbant a szívemben a mennyország megcsókolt, nem tud rajta változtatni semmi!
Tűz lobbant a szívemben, Isten rám is gondolt, Ezen az úton akarok tovább menni!”
(Pintér Béla)
Nagyon, nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy elküldte Szentlelkét és sokszor átéltem már P.B. fent leírt tapasztalatát a menny tüzes csókját, Isten jelenlétét sok százezer megújult kereszténnyel együtt a világban. És nagyon nagyon hálás vagyok Jézusnak, hogy az Egyháznak ekkora kincset adott ajándékba, mint Margharita nővér, aki által szintén sok ezren töltekeztek már be a Szentlélekkel.
„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1a)
Az emelvényen álltunk az iskola dísztermében. A mellettem lévő lány nyakát nyújtogatva keresett valakit szemben a nézőtéren. Tudtam, hogy az apját keresi. A szülei elváltak, és az apja már sokszor cserben hagyta. Most azt ígérte, itt lesz. De ahogy a karmester az utolsó hangot is elintette, és az apja még sehol sem volt, társam arcára kiült a bánat.
„Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.… Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 4,9-10.11b)
Stella és a férje több mint 60 éve szolgálnak misszionáriusként, rengeteg embert vezettek el Krisztushoz. Amikor meglátogattam Stellát, már túl volt a nyolcvanon, de még mindig szolgált. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátnőmmel, Shelivel együtt egy hétig segíthettünk neki szolgálatában.
…Nello Masini atya, a Szent József Kongregáció tagja az 1950-es években ismerte meg Pio atyát. Lelki gyermeke lett, rendkívül tisztelte, és sokszor meglátogatta San Giovanni Rotondóban.
„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.” (Mt 5,38)
Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.
Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett. Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna. Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.
Még Németországba való érkezésem idején történt. A frankfurti magyar paptestvérem szokásos húsvéthétfői meglátogatására indultam Königsteinból. Kisvonat vitt be a metropolisba. Mivel szabadnap volt, rengetegen voltunk rajta. Figyelmemet egy nagymama, helyesebben az ölében ülő kis unokája keltette fel. Ugyanis a fiú hirtelen csengő hangon egy húsvéti énekbe kezdett: „Dicsőség Néked, Istenünk, Fiadhoz is imát küldünk…” Minden jel arra vallott, hogy a templomban többször is hallhatta ezt a szép éneket, s mivel nagyon megtetszhetett neki, most kikivánkozott belőle.
“A szánk megtelt nevetéssel.” (Zsolt126.2)
Korábban, mint Toronto Blessing/szent nevetés hallottam és olvastam róla, de személyesen nem találkoztam vele egészen addig, amíg Margharita nővér lelkigyakorlatán második alkalommal részt nem vettem Máriabesnyőn.
„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)
Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.
„Mélyen Tisztelt Uraim, íme egy csoda, ami a szabadulás rózsafüzére által történt velem. Összevesztem a vőlegényemmel, miután kétszer egy másik nővel ment el valahova. Nagyon fájt, de meg kellett szakítanom kapcsolatunkat. Olvasni kezdtem a szabadulás rózsafüzérét, és alig telt el egy hét, ő visszajött hozzám, még több szeretettel és megváltozva. Az Úr meghallgatott engem.
„Legdrágább testvéreim és barátaim a Raboni Editora kiadónál, Mindenek előtt remélem, hogy jó egészségben vagytok. Nagy örömmel írom ezt a levelet nektek, hogy hitemről tegyek tanúságot. Másfél évvel ezelőtt az egyik lánytestvérem, aki Portugáliából jött, megismertetett engem egy gyűlésen a szabadulás rózsafüzére imával, amikor a fővárosban voltunk.