Talán mégsem volt minden rendben nálam

„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1a)

Az emelvényen álltunk az iskola dísztermében. A mellettem lévő lány nyakát nyújtogatva keresett valakit szemben a nézőtéren. Tudtam, hogy az apját keresi. A szülei elváltak, és az apja már sokszor cserben hagyta. Most azt ígérte, itt lesz. De ahogy a karmester az utolsó hangot is elintette, és az apja még sehol sem volt, társam arcára kiült a bánat.

Akár koszos edények között is

„Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.… Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” (1Pt 4,9-10.11b)

Stella és a férje több mint 60 éve szolgálnak misszionáriusként, rengeteg embert vezettek el Krisztushoz. Amikor meglátogattam Stellát, már túl volt a nyolcvanon, de még mindig szolgált. Az a megtiszteltetés ért, hogy egy barátnőmmel, Shelivel együtt egy hétig segíthettünk neki szolgálatában.

Nello Masini atya története Pio atya közbenjárásáról

…Nello Masini atya, a Szent József Kongregáció tagja az 1950-es években ismerte meg Pio atyát. Lelki gyermeke lett, rendkívül tisztelte, és sokszor meglátogatta San Giovanni Rotondóban.

Jobb elengedni a tartozásokat

„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.” (Mt 5,38)

Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.

Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett. Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna. Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.

Befürödtem

Miért ne a vonaton is? – Imre atya írása

Még Németországba való érkezésem idején történt. A frankfurti magyar paptestvérem szokásos húsvéthétfői meglátogatására indultam Königsteinból. Kisvonat vitt be a metropolisba. Mivel szabadnap volt, rengetegen voltunk rajta. Figyelmemet egy nagymama, helyesebben az ölében ülő kis unokája keltette fel. Ugyanis a fiú hirtelen csengő hangon egy húsvéti énekbe kezdett: „Dicsőség Néked, Istenünk, Fiadhoz is imát küldünk…” Minden jel arra vallott, hogy a templomban többször is hallhatta ezt a szép éneket, s mivel nagyon megtetszhetett neki, most kikivánkozott belőle.

A remény nem csal meg

„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)

Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.

Hogy lehetek úrrá az aggódáson

“Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,6-7)

Mikor reggel Isten igéjét imádkoztam, még nem sejtettem a hírt, ami késő délután érkezett. Nem tudtam, hogy nemsokára mennyire szükségem lesz arra, hogy belekapaszkodjam a Fil 4,6-7 igazságába. Isten viszont tudta.