A megtérés nemcsak annyit jelent, hogy egy nagy bűnös elhagyja bűneit és jó útra tér; hanem azt is jelenti, hogy a „jó úton járó” fölismeri bűneit és egészen átadja magát Istennek. A megtért ember elengedi kezéből ezt a világot és mindenben hagyja magát vezetni a Szentlélek által. Isten akarata lesz számára az első és legfontosabb.
Tizennégy éves koromban ittam meg az első üveg Éva vermutot három kislánnyal. Rendkívül vidámak lettünk, jókat nevettünk, bebújtunk egy kb. derékmagasságig érő szekrénybe, és ott röhögtünk.
Meggyőződtem arról, hogy az ital jókedvre derít, és ennek az élménynek a nyomán újra és újra iszogattam barátokkal, és volt is, amikor örömet, jókedvet adott. Kb. tizennyolc éves koromtól fogva már nagyon sok problémát okozott, de nem vettem tudomást róla, hiába tették szóvá mások. Húsz éves koromra kezdtem rádöbbenni arra, hogy nemcsak az örömet nem adja, de már ő a „főnök”, ő uralkodik rajtam.
Tizennégy éves voltam, amikor megmondtam édesanyámnak, hogy pap szeretnék lenni. Macau-ba küldött, Hong Kong-tól, ahol születtem, 40 mérföldnyire, hogy ott a Szent József Szemináriumba lépjek be.
Hat évvel később megkaptam az engedélyt a püspökömtől, hogy belépjek a Jézus Társaság Portugál Provinciájába. A szokásos tanulmányok után 1941-ben szenteltek pappá Sanghai-ban, s a városban maradva szolgáltam a kantoni katolikusokat 1946-ig, amikor Shekki-be neveztek ki, ez Észak Macau-ban van. 1950. október 1-én XII. Piusz pápa nevezett ki a Kantoni Egyházmegye apostoli adminisztrátorává
Mária Franciska nővér tanúságtétele
Budapesten, 1983-ban születtem. Édesapám villamosmérnök, édesanyám orvos, egy testvérem van, bátyám, aki kevéssel idősebb nálam. A családban csak apai nagyszüleim gyakorolták vallásukat; ők reformátusok. Az ő hatásukra lettünk mi is bátyámmal megkeresztelve, még konfirmáltunk is, de sosem jártunk templomba.
Gyerekkori vallási élményeim így alig voltak, de emlékszem, Nagyapám beszélt egyszer Isten örökkévalóságáról, és Nagymamám, amikor náluk nyaraltunk, esténként mindig imádkozott velünk. Nagyon jó erre visszaemlékezni.
Kedves testvérek, én a jegyességünkről szeretnék néhány szót elmondani nektek, hogy hogyan formált jegyességünk alatt az Úr.
Mindketten hívők voltunk és úgy gondoltuk, hogy a házasságot csak Istenre lehet alapozni, és hogy az emberi erő kevés hozzá. Hogy mi saját erőnkből soha nem fogunk boldog házasok lenni. Ezért az Úrra bíztuk, hogy Ő tanítson meg minket. Jó férjnek és feleségnek, jó apának és anyának lenni. Őt kértük, hogy formáljon minket ilyenné. Hosszú időt, több mint egy évet szántunk a jegyességre. Mivel a házasság nagy feladat, tanulni kell hozzá, felkészülni. Ezt a tanulást, felkészülést viszont nem okos könyvekből szerettük volna elsajátÚtani, hanem az Úr vezetéséből. Őhozzá akartunk minél közelebb kerülni.
A Szűzanya 1988-ban kezdett szinte naponta beszélni különleges anyai áldásáról Medugorjében, ahol 1981 óta mint a „Béke Királynője” jelenik meg. 1988. augusztus 15-én, mennybe felvételének ünnepén adta először a Szent Szűz ezt az áldást mint különös kegyelmet a Krizsevác hegyen lévő zarándokokra. Megbízást is adott hozzá: „Adjátok tovább minden teremtménynek!” Az áldás szövege:
„Megáldalak téged Szűz Mária különleges anyai áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Amen.”
Az esztergomi Szent Adalbert Központ belső udvarán találkozunk. Feltámad a szél, furcsán alakítva a kis szökőkút vízsugarait, hajunkba terméseket fúj. Leülünk egy árnyékos padra, ahol Roni Szalím megrendítő egyszerűséggel, hittel és erővel tesz tanúságot életéről, de mindazok küzdelméről is, akik iraki keresztényként a fennmaradásért küzdenek. Átható tekintete magával ragadó, szavainak és jelenlétének könnyedsége, az átélt nehézségek ellenére, belső örömöt és derűt sugároz…
Bizonyára sokan ismerik az Élsz, Barackvirág! című könyvet, melyben Csiszár Mária elmeséli gyermeke, Kati történetét. Kati nyitott gerinccel született másfél évvel a Ceaucescu-éra bukása előtt Zilahon.
Az olvasó élete első napjától követheti végig az érte vívott küzdelmet Párizs–Budapest–Pécs állomásokon át az életmentő műtétig. Élete sokak számára példaértékű lehet, ezért megkerestük Máriát, az ötgyermekes édesanyát, hogy meséljen sorsáról, családjáról.
Gyerekkoromban betartva a vallásos szokásokat egyházi előírásokat nevelkedtem. Számomra ez mindig is természetes volt. Felnőtt koromban, amikor nehéz élethelyzetbe, komoly döntések elé kerültem, szembesültem azzal, hogy számomra mit jelent a hit, az Isten jelenléte ebben a világban, és konkrétan az én életemben.
Pufók arcú, kék szemű ötéves voltam, amikor először tüntetni mentem a családommal. Édesanyám kérésére a babáimat a kisbuszban hagytam.
A kolumbiai fogorvosnő, Dr. Gloria Polo Ortiz Berlinben tart két előadást, melyekre regisztrálni sem kell, csak megjelenni.
Áldom én az Urat minden időben (33. zsoltár)
Tanúságtétel egy medjugorjei zarándokútról – 2008. március 24-29.
Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki évek óta hív égi Édesanyánkhoz a hegyek közé, Medjugorjébe.
A Tűz [Fire Team amerikai evangelizációs csapat. A szerk.] Pécsett járt és engem is megérintett. Bevallom, féltem hevétől. Hogy miért? Negyvenkét évesen az ember már lehiggad. Amit megtudott és elért, okkal tulajdonítja valaminek vagy valakinek. Én úgy hittem, hogy magamnak.