Hogyan vegyük rá a fiatalokat a Szentírás olvasására
Ötven szem nézett vissza rám kimerülten és unottan. Ez volt az első kiruccanásom egy katolikus középiskolai osztályterembe, mint vendégtanár a
„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
Ötven szem nézett vissza rám kimerülten és unottan. Ez volt az első kiruccanásom egy katolikus középiskolai osztályterembe, mint vendégtanár a
Olyan munkahelyen dolgoztam, ahol az adott szónak nem volt értéke. Ahol a vezető szavait, intézkedéseit minden megjegyzés, kiegészítés nélkül illő
„A szülők legyenek az első katekéták. Fel kell olvasniuk a bibliai történeteket és a szentek történeteit…” A szerkesztő megjegyzése: Ez
‘Már Carlo temetésének napján csodákat kezdtünk látni…’ Carlo Acutis hamarosan szent lesz. Antonia Salzano Acutis, Boldog Carlo Acutis édesanyja május
Mikor láttam a vezetéket, és azt, hogy milyen kevéssel volt a mozdony fölött, a lelkemben egy hangot hallottam, mely háromszor
Június 04 – Nemzeti Összetartozás Napja [Trianon 1920. 06. 04.] Tehát lélek, szellem, hit, romlatlanság, erkölcsi erő kell a föltámadáshoz;
Pittsburghben egy imádságos könyörgés életeket változtatott meg Gondoltál már arra, vagy felfogtad, hogy egyetlen Üdvözlégy Mária ima mire képes? John Petrovich
Hollai Katalin és Lábán Tamás tanúságtétele meddőségről és gyógyulásról „Az Istenre való hagyatkozás, az Ő akaratában való megnyugvás, és az
Az élet számos területéről egyszerűen elfogytak a férfiak, a nők már az egyházban is sokkal aktívabbak. Szebben fogalmazva, a férfiak
Josue Gutierrez depresszióval és identitás zavarral küzdött, miután egy férfi a gyülekezetéből kihasználta őt…. később úgy döntött, hogy egy éven
A figyelmeztetés önmagában nem elég. Az evangelizációs munka, az igazi szolgálat csak ezután kezdődik. „Értem én, de attól még, hogy
Még sosem osztottam meg főiskolai búcsúztató beszédet, különösen nem híres sportoló beszédét, de ez kivételes ember és kivételes beszéd. Mert
Sok igen vallásos szülő csontig hatoló reménye, látomása és imája, hogy gyermekei hűek lesznek az általuk dédelgetett hithez. Jelenleg ütközési
John Wilson southwarki érsek a héten több mint 10 000 iskolás diákot hívott a rózsafüzér imádkozására az érsekség kampányának