Dicsőítés, liturgia

Táncoló-tomboló nemzedék (2012)

Az Új Ember beszámolója a 2012-es Ez az a nap! rendezvényről.

„Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta!” A 118. zsoltár szavai, az Ez az a nap! rendezvény címének ihlető sorai ezek. Október 20-án mintegy tízezer keresztény fiatal gyűlt össze a Papp László Budapest Sportarénában, hogy együtt dicsőítse az Urat.

3 Minute
Tanúságtétel

Élet – örök élet (3)

Édesanyám halálának első évfordulóján imádkozva felnyitottam a Szentírást, Ő mit üzen? Szent Pál Efezusiaknak írt levele 2,5: „…Krisztussal életre keltett minket…feltámasztott minket, és Jézus Krisztusban a mennyeiek közé helyezett minket…”Nagy volt az örömöm! Hamarosan megszólalt a telefon, Ili barátnőm hívott Budapestről. „Álljatok vigyázzba…” – olvasott a Bibliából egy részletet. Boldogan újságoltam neki, hogy hol nyílt ki az imént.

10 Minute
Tanúságtétel

Élet – örök élet (2)

Másik leányukat agydaganattal műtötték. Lebénult. Az elfekvőben látogattuk, majd csak leveleket írogattam neki. Választ nem kaptunk, mert már nem tudott írni. Ő nagyon vallásos volt. Sokat imádkozta a rózsafüzért…

3 Minute
Tanúságtétel

Élet – örök élet (1)

Köszönet Erzsébetnek, hogy hozzájárult tanúságtétele megosztásáért.

Minden gondolkodó embert foglalkoztat ez a kérdés. Van vagy nincs? A hívőnek van. Ma, 2012. január 25-én, Szent Pál apostol ünnepén, az úgynevezett „pálfordulás” napján imádság közben jutott eszembe, hogy leírhatnám azokat a személyes tapasztalataimat, amelyek az életben történtek velem, és erősítettek abban a hitemben, hogy a földi élet végeztével nincs vége az életnek.

4 Minute
Tanúságtétel

Az igazság és irgalmasság trónja

Ami nagyon tetszik, az Úr Jézus irgalmasságának a tiszteletére buzditó szentkép. Nem tudunk átmenni Igazságos Bíránk igazságos ítéletén. Egy barátom azt mondta:,,Az Úr Jézus napi egy órát trónol az igazság trónján, és 23-órát az irgalmasság trónján.”

2 Minute
Dicsőítés, liturgia

Dicsőítés kivetítéssel

Úgy jártunk legutóbb, hogy nem találtuk a dobozt a sárga könyvekkel. Igen, amit kiosztunk majd beszedünk, hogy legközelebb se legyen gond, ha valaki nem tudja a dalszöveget. Konzervatív, de működőképes megoldás volt eddig.

2 Minute
Dicsőítés, liturgia

Tolcsvay: Magyar Mise

A Villanyhárfa portál lemezkritikája

„Érintsd meg a lelkem…”

A fáma úgy szól, hogy Balás Béla – aki helyi káplánként anno Nagymarosra is elvitte Szilas Imre Beatmiséjét– a magyar beatkorszak hajnalán állítólag Illéséket is mise szerzésére kapacitálta.

2 Minute
Dicsőítés, liturgia

A szent tér szekularizálása (3)

A bécsi Stephansdom a helyszíne a “Sister Act” (Apáca show) című, mennyei musicalként hirdetetett bemutatónak, melyre apácaruhába öltözött férfiak is toborozzák a nézőket. A nézők között található Christpoher Schönborn bíboros, bécsi érsek, aki testvérét jött megtekinteni a darabban.

1 Minute
Tanúságtétel

Nincs időm a fájdalomra

Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” (Zsolt 18,7)

Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.

5 Minute
Tanúságtétel

Isten mindenből a legjobbat hozza ki

Rövid tanúságtétel azoknak, akik annak idején nagyon beteg Nicole barátnőmért imádkoztak.

A református, hitetlen férje, Thomas (bocsánat ezért a szóért, nagyon nem szeretek valakit így nevezni), 43 évesen szivinfarktust kapott.

1 Minute