A legszabadabb és legirgalmasabb legyintés
Tizennégy éves koromban ittam meg az első üveg Éva vermutot három kislánnyal. Rendkívül vidámak lettünk, jókat nevettünk, bebújtunk egy kb. derékmagasságig érő szekrénybe, és ott röhögtünk.
Meggyőződtem arról, hogy az ital jókedvre derít, és ennek az élménynek a nyomán újra és újra iszogattam barátokkal, és volt is, amikor örömet, jókedvet adott. Kb. tizennyolc éves koromtól fogva már nagyon sok problémát okozott, de nem vettem tudomást róla, hiába tették szóvá mások. Húsz éves koromra kezdtem rádöbbenni arra, hogy nemcsak az örömet nem adja, de már ő a „főnök”, ő uralkodik rajtam.