Evangelizáció

„Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak…”

Tegnap ismét eljöttél. Hosszú napod volt, mondod, és újabban – félsz. Szemeden is látom… Nem is csoda, hisz ez a menekült-áradat valahol mélyen mindenkiben félelmet kelt, másrészt Te nyakig benne vagy, hisz munkád épp velük (is) kapcsolatos… Mesélem is Neked, hogy nem Te vagy az egyetlen, aki fél, annyi és annyi ember keres, kérdez engem is… Mindegyikük szavában ott bujkál az aggódás, az ijesztő félelem: Mi lesz velük? Mi lesz velünk?

2 Minute
Tanúságtétel

Hálám szól sok örömért

Annyi jó dolog történik körülöttem, hogy kikívánkozott belőlem egy ilyen bejegyzés is. Ha úgy tetszik, addig gyűlt örömeim oka, hogy túlcsordult, és kifolyt a netre. Íme!

Esténként, lefekvéskor gyakran felidézzük a gyermekeinkkel, milyen jó dolgokért adhatunk hálát az adott nap eseményei közül.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor inkább elhagynád az imádkozást

„Szüntelen imádkozzatok” (1Tessz 5,17)

„Fiúk!! Lefekvés!!” – üvöltöttem.

Nem bírtam tovább. Kimerültem. Ez a jó szó arra, ahogy abban a percben éreztem magam, és ami azt illeti, nem csak abban a percben, hanem máskor is, naponta többször. A fiúk már ágyban voltak, harsány nevetés tört ki, és tudtam, hogy ha nem hagyják abba, és nem alusznak el hamar, reggel mind fizetni fogunk érte.

5 Minute
Olvasnivaló

„Az idők jelei”

Vitairatot adott ki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, melyet a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel és a Professzorok Batthyány Körével együtt adtak közre.

Az idők jelei című összeállítás tizenhat téma elemzésével az ország rendszerváltás óta elért eredményeit veszi számba. Mint azt a rendezvényen kiosztott sajtóanyagban írták, keresztény értelmiségiek értékelik „a magyar valóságot”, „utat mutatnak a társadalomnak”, összesítik az eredményeket, de kritikát is megfogalmaznak, és javaslatokat tesznek. Így például szóba kerül a túlközpontosítás, egyes esetekben az arrogáns, technokrata szemlélet eluralkodása és a ki nem érlelt döntéshozatal.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Aki a földi életben bűnt követ el, örök kárhozattal fizet érte?

Hogyan egyeztethető ez össze Isten szeretetével?

Balázs atya válasza:

Egyetlen bűn sincs, amiért Isten kárhozattal büntetne. Le kell számolni azzal a középkori elképzeléssel, hogy Isten kétfajta örökkévalóságot teremtett: a jóknak a mennyországot, ahol minden szép és jó, a rosszaknak pedig a poklot, ami egy nagy kínzókamra, s mi egy életen át retteghetünk amiatt, hogy vajon melyikbe is fogunk kerülni.

3 Minute
Olvasnivaló

Az ÉLET könyve

„Vedd és olvasd!” – de a megfelelőt. Miért nem vehetünk jobb dolgot a kezünkbe, mint a Szentírás? Tizenkét nyomós érv a Biblia olvasása mellett.

„Az igazság részesévé válni minden másnál nagyon örömet jelent. Ezt mindenkinek el kelleme mondanunk.”

Egy gyermekhang, mely újra meg újra ezt kiáltotta: „Vedd és olvasd!”, állítólag döntő jelentőségű szerepet játszott Hippói Szent Ágoston (Kr. u. 354-430) megtérésénél. Mindaddig kicsapongó életet élt, és súlyos válságba jutott, mely mindenestől, mind testileg, mind lelkileg-szellemileg, megrázta. A végét járta.

10 Minute
Olvasnivaló

Próféciák Magyarországról

F. Tibor atya: Egyik alkalommal egy karizmatikus református testvérrel imádkoztam együtt hosszan és mélyen, amikor gyors egymásutánban a következő képeket kaptam. Magasan fentről láttam Hazánk határvonalait. Két angyal szállt le a földre és belevetette a földbe mindazon áldozatok, imák magvait, amit a hívő magyarok hoztak az országért. A gabona gyorsan felnőtt, termést hozott és az angyalok azonnal learatták. Rögtön az aratás után az országunkat betöltötte az élő, kovászos kenyér és dagadt, mint amikor a kalács betölti a fémkeret formáját.

4 Minute
Imáink

Úrangyala

Pio atya áhítattal tisztelte a Szűzanyát.

Egész életét és apostolkodását az ő anyai tekintete és közbenjárásának ereje hatotta át.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha rossz döntést hoz a gyermeked

„Mert meg van írva: ’Amint élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent.’ Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.” Róm 14,11-12

Szürke, borús délelőtt volt, mikor szokásos mosás-mosogatás programomba belecsörrent a telefon. Nem volt idő rendbe szednem magam, egyszer csak ott ültem az igazgatóhelyettes irodájában melegítőben, szégyenkezve.

4 Minute
Olvasnivaló

Isten vagy a semmi – Sarah bíboros könyve magyarul

Az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa, Robert Sarah bíboros október 28-án vehette át interjúkötete magyar fordítását Rómában. A kötet a Szent István Társulat kiadásában jelent meg „Isten vagy a semmi” címmel – tájékoztatta szerkesztőségünket Németh László olaszországi magyar főlelkész.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A helyzet súlyossá vált és egyre fokozódik

Homeopátia és orvosi etika

A minap a kezembe kerül a Magyar Orvosi Kamara hivatalos folyóirata, az Orvosok Lapja. Amikor átlapoztam az újságot, a 16. oldalon megakadt a szemem egy piros alapon fehér betűkkel nyomtatott „Tisztelt Olvasóink!” kezdetű íráson. A szerkesztői vagy vezércikkek általában nem az újság közepén, hanem az elején szoktak megjelenni, ezért sejtettem, hogy érdekes témáról lehet szó abban a pár sorban. Nem tévedtem.

3 Minute